Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: Háborús utóhatások Somogyban

HÁBORÚS UTÓHATÁSOK SOMOGYBAN FÜZES MIKLÓS Kaposvárra az „oroszok 1944. december 2-án jöttek be, korán reggel. (...) Lóháton jöttek, kocsikkal, autókkal, hintón, amilyen alkalmatosságot éppen találtak." Birtokba vették a várost, melynek lakossága rettegve várta sorsa fordulását, majd nyugat és észak felé folytatták útjukat, míg egy hét múlva a front a megye kétharmadának megszállását követően meg nem merevedett. Az érkezésüket megelőző általános félelem jogosnak mutatkozott, mert a lakosság a megszálló hadsereg egyes tagjai erőszakos fellépésének volt kitéve. A legnagyobb veszélyben a nők voltak, a katonák mindenhol keresték a „zsenát", és igyekeztek is őket megkaparintani maguknak. ,Az oroszok a megbecstelenítéseket minden szégyenkezés nélkül csinálják" - írja szemtanúnk. A falvakban is hasonló volt a helyzet. Az emberek igyekeztek elbújni, értékeiket elrejteni, de sorsukat nagyon sokan nem tudták elkerülni. Elvették az élelmiszert, a ruhát, a terményt. Mindenekelőtt az órákat keresték. A Szovjetunióban ugyanis a háború előtt nem volt óragyártás. A megszállók önkényét különösen a menekültek sínylették meg, akik nehezebben tudtak elbújni, illetve nehezebben tudták értékeiket elrejteni. „Elkeseredve beszéltek az oroszokról. Nincs nyugságuk, mindenüket elhordják." Sáncmunkákra „6000 embert kell Kaposváron az oroszok rendelkezésére bocsátani, mint munkást. Szedik a városban össze a férfiakat és a nőket egyformán. Egész Somogyból 20 000 ember kell. Naponta egy ember 8 méter árkot kell hogy kiásson. Szélessége 80 centiméter, mélysége 180 centiméter, azt hiszem, vagy 160. (Tizennégy) 14 napra viszik őket. Rettenetes munka, mert fagyos a föld és szinte szikrázik, olyan kemény... aki onnét megjött, mondta, hogy a bútorokat tüzelik el. (...) valahogy úgy látom, igen kivetkőztek a kultúremberek mivoltukból." (...) „Pusztul most minden, megrázkódik az ember, ha ezeket végiggondolja."

1 A megszálló katonai hatóságok, így Kaposvár város katonai parancsnoksága is konszolidációra törekedett, legalábbis a felszínen. Az I. számú rendeletével a városparancsnok a teheráni konferencián született megállapodásnak megfelelően a polgári hatóságok munkája, a gazdasági élet beindítására intézkedett. Az iskolák, kórházak, orvosi rendelők és a kulturális intézmények munkájának segítésére hívta fel a helyi közigazgatást, illetve a polgári lakosságot. Beszolgáltatási kötelezettséget írt elő a fegyverekre, a katonai kincstári tárgyakra és a rádiókészülékekre. Kijárási tilalmat rendelt el húsz órától hat óráig.

2 A magyar polgári hatóságok működtetése azonban csak a katonai közigazgatás működésének a fedezéséül szolgált. Jól illusztrálja ezt az igali járás főszolgabírójának intézkedése a somogyszili körjegyzővel szemben, aki a jegyzői értekezleten önhibáján kívül nem tudott megjelenni: „Ez alkalommal elkövetett mulasztásáért megrovásban részesítem. Egyúttal felhívom, hogy amennyiben a jövőben a legkisebb mulasztást észlelem, a fent említett megtorló intézkedést (felfüggesztést FM) az Alispán úrnál (vala)mint az orosz katonai parancsnoknál azonnal folyamatba teszem. Nem tűrhető az, hogy ma, amikor az orosz katonaság minden vonatkozásban rendelkezik felettünk és minden parancs végrehajtásának szankciójaképpen a fejbelövést helyezi kilátásba, akkor egyes Körjegyző urak a helyzet komolyságát fel nem mérve az általam kiadott rendelkezéseket egyáltalán nem, vagy csak részben teljesítik."

3