Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

I. A népességmigráció néhány vonása a Délkelet-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

vátok száma növekvő tendenciát mutatott, akik tisztán magyarlakta falvakban is megtelepedtek. A horvát falvak nemcsak népességben erősödtek meg, hanem gazdasági potenciál tekintetében is. Számszerű növekedésük ellenére olyan adatokkal nem rendelkezünk, amely szerint a magyar-horvát lakosság körében feszültségek keletkeztek volna. A németek és a szlovákok az evangélikus vallású településeket részesítették előnyben, akik Hessenből vagy a Felvidékről érkezve a reformációs tanokat, illetve vallásokat magukkal hozták. Közöttük a legerősebb kapocs a vallási hovatartozás volt. Somogy megyében a német nemzetiségű evangélikus lakosság vagy közvetlen németországi területekről, vagy pedig Tolnából vándorolt át.

5 Somogy megyében természetesen primer német evangélikus helységek is létrejöttek. AXVM. századi belső migrációhoz a protestánsok üldözése is jelentékenyen hozzájárult

6 Vagy az elüldözött lelkészeket követték a híveik, vagy pedig a hívek után mentek el a lelkészek. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a megye német lakossága szoros vallási, kulturális és gazdasági kapcsolatban állt a tolnai németséggel. Az átvándorlás a XVIII. században erősebben érvényesült, de még a XIX. században is érkeznek Tolnából kisebb csoportok a pusztákba és a németlakta falvakba. A német lakosság gyarapodása 1781-től a XIX. század első feléig egyenes ívű volt. A természetes szaporodás és a permanens bevándorlás együtt idézte elő a népességnövekedést. 1800-1860 között a németlakta települések újabb bevándorló utánpótlásban részesültek. Tolna megye népességfeleslegét Somogy és Baranya megye fogadta be. A körforgás azonban már lelassult, mivel a szabad földeket a korábbi telepesek már elfoglalták. A vallási türelmetlenség, a templomok építése körüli bonyodalmak, a magyar nyelvű iskolák előtérbe kerülése, a magyarosítás lassan felhalmozta azokat a feszültségeket, amelyekkel a népek közötti ellentéteket szították. Ennek ellenére akkor még a vegyes lakosságú falvakban a többnyelvűség volt az általános, így a piacokon, a vásárokon, a vallási hitéletben és a közigazgatásban egyaránt. A XYIII. századi (adó)összeírások, amelyek különböző időmetszetekben készültek, és a nemzeti struktúra vizsgálatához is alkalmasak, azonban nem az etnikai viszonyok felmérését szolgálták. Az első nemzetiségi összeírás 1850-ben készült Somogy megyében. Vörös László megyei főmérnök ezen összeírás adatai alapján, országosan egyedülálló módon, elsőnek, térképet szerkesztett.

8 Vörös térképén kirajzolódik előttünk a különböző nemzetiségek térbeli elhelyezkedése. A térképen érzékelhetjük, hogy a Tolna vármegyével határos karádi és igali járás hatvanegy településében éltek németek. Kötcse, Pusztaszemes, Kiskapoly, Zics, Nágocs, Miklósi, Kára, Szorosad, Döröcske, Bonnya, Mocsolád, Gadács, Szili valamint Büssü tisztán német, illetve német-magyar települések voltak.

9 Az 1800-1850 közötti fél évszázad alatt száztizenkét faluba települtek be a németek, akiknek létszáma egy és kilencven között alakult.

10 A különböző nemzetiségeknek egyenlő gazdasági feltételeket biztosítottak, azonban a földrajzi adottságok és a gazdasági kultúrák közötti eltérések nagy szóródásokat idéztek elő. Kétségtelen tény, hogy a különböző vallási összetételű települések lakói gazdaságilag és kulturálisan is kölcsönösen hatottak egymára. Az is tény, hogy a kisebb súrlódások mellett a régióban évszázadokon keresztül békességben éltek a különböző nemzetiségű csoportok, a XVIII. század e tekintetben még a béke korszaka volt.