Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba

Gyönk községből két német család tizenkét fővel vándorolt ki, az egyik földműves, a másik napszámos volt. Horvát-Szlavónországba az elszegényedés elől menekülve, a jobb kereset reményében távoztak. Karnó községből négy német család tizenhárom fővel Horvátországba költözött, valamennyien földművesek voltak. I lidegkútról egy magyar és négy német család tizenhét fővel Szlavóniában próbált szerencsét, előzőleg valamennyien eladósodtak. A Központi járásban a kivándorlás négy községet érintett. Alsó-Nánáról két napszámos német család a filoxéra miatt Szlavóniában kereste boldogulását. Mözs községből egy horvát és két magyar család költözött Szlavóniába. Az elköltözők létszámát nem tüntették fel. Pilisből két magyar család, akik földműveléssel foglalkoztak és tönkrementek, a szlavóniai Verőce megyébe távoztak. A megyeszékhelyről, Szekszárdról két család tizenegy fővel távozott Boszniába és Fiumébe. A Dunaföldvári járásra vonatkozó adatokat nem találtunk, elképzelhető, hogy a kivándorlás ezt a vidéket elkerülte, de inkább feltételezhetjük, hogy az erre vonatkozó kimutatások elkallódtak. A Dombóvári járásban a kivándorlás kilenc község lakosságát érintette. Kétyről két német család vándorolt ki tíz fővel, az egyik foltozóvarga, a másik pedig napszámos volt. Munka és jobb kereset reményében vállalták a szlavóniai utat. FelsőIreghből két földműves család nyolc fővel vette kezébe a vándorbotot. Valamennyien magyarok voltak és a szlavóniai Jamaricában telepedtek le, ahol olcsó áron földet vásároltak. Pincehelyről öt magyar család, valamennyien napszámosok, Hercegovinába, Lastva községbe költöztek, ahol az állami szőlőtelepen mint munkások dolgoztak. Kocsolából egy magyar földműves család négy fővel Pozsega megyébe, jobb kereset reményében vándorolt ki. b'j-Dombóvárról két magyar, egy tót és egy morva család költözött el. Foglalkozásukat tekintve két téglás, egy lovász és egy mezőgazdasági cseléd volt. Valamennyien Horvátországba távoztak, néhány száz forinttal rendelkeztek, és földet szándékoztak vásárolni. Ó-Dombóvár községből négy magyar és egy német család költözött el. Hárman iparral, ketten pedig földműveléssel foglalkoztak. Egy család Nagy-Piszanicában, kettő Boszniában, kettő pedig Baranya megyében próbált szerencsét. Csehiből két magyar földműves család a horvátországi Jamaricában kereste boldogulását. Szakcs községből öt magyar napszámos család tizenhárom fővel távozott, többségük Budapestre költözött, csupán egy család települt a szlavóniai Szlatinikbe. Ó-Kurdról egy földműves és egy napszámos magyar család tizenhárom fővel, munkahiány miatt, valamint vagyonszerzés céljából Szlavóniába vándorolt ki. A Völgységi járásban a kivándorlás Apáthi, Belatz, Kakasd, Zomba, Kisvejke, Kórágy, Nagymányok, Szálka, Tabód, Tevel és Zavód községeket érintette. Sajnos csak Kakasd kivándorlási adataival rendelkezünk. Joggal következtethetünk arra, hogy e járásban a kivándorlás hatványozottabban érvényesült. Kakasdról hat német napszámos család huszonhét fővel vándorolt ki. Erdélyt két család, a többiek Stájerországot választották. Valamennyien munka- és keresethiányra hivatkoztak.

188 Ha a Szlavóniába irányuló kivándorlás mérlegét megvonjuk, akkor kitűnik, hogy a kivándorlás már az 1860- 1880-as években rendkívül dinamikus volt. Az 1890-es évek elején még mindig mozgalomnak tekinthető, amely tömegeket érintett, a 90-es évek közepétől aztán elcsitult, majd a századforduló éveiben elapadt. Ezt igazolja az alispán 1897. évi évnegyedes jelentése, amely szerint a külföldi ügynökök csábításai ellenére csupán négyen vándoroltak ki a Dunaföldvári járásból.

18 Ezekben az. években Szlavóniába már nem, Amerikába pedig még nem indultak meg az új hazát keresők. A kivándorlási „szélcsend" azonban csak rövid ideig tartott. Munkánk hiátusa, hogy Baranya megyére vonatkozó kivándorlási adatokat, kimutatásokat, statisztikai jelentéseket nem sikerült feltárni.