Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
V. Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlon Horvát-Szlavónországba
V. KIVÁNDORLÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLRÓL HORVÁT-SZLAVÓNORSZÁGBA /. A KIVÁNDORIÁS ELSŐ SZAKASZA 1850-1880 Észak-Dunántúlról - Fejér, Győr, Vas és Veszprém megyékből - az USA-ba irányuló kivándorlás már az 1880-as években kezdetét vette. A kivándorlók elsődlegesen munkavállalás és a meggazdagodás reményében vállalták a hosszú utat, és elindultak szerencsét próbálni. Délkelet-Dunántúlról - Somogy, Baranya és Tolna megyékből - a felesleges munkaerőt már az 1850-es évektől folyamatosan és egyre intenzívebben Horvátország és főképpen Szlavónia csapolta le. 133 Amerikából, az USA-ból még nem érkeztek csábító levelek és üzenetek, de az ügynökök sem jártak ekkor még toborozni e vidékre. A szegényparasztok ekkor még nem Amerikában látták az ígéret földjét, vigyázó tekintetüket inkább a Dráván túli termékeny, olcsó földekre vetették. Szlavónia, mint földrajzi és közigazgatási régió, évszázadok folyamán sajátos változásokon ment keresztül. 1746-ig Zágráb, Varazsd és Kőrös vármegye alkotta Szlavóniát. Szerem, Verőce és Pozsega vármegyék az 1083-1526 közötti időszakban jogilag és közigazgatási tekintetében is Magyarországhoz tartoztak, e vidéket csak 1746 után kezdték Szlavóniának nevezni. A kiegyezés engedményeként ez utóbbi három vármegyét Szlavóniához, illetőleg 1 lorvátországhoz csatolták. 13 ' Somogy vármegye történetileg sok tekintetben kapcsolódott a Dráván túli területekhez, mivel a középkorban Horvát-Szlavónország néhány várispánsága is hozzá tartozott. 13 "' Közismert, hogy a több évszázados török uralom alatt a Dráván túli magyar falvak többsége elnéptelenedett, csak néhány élte túl a szörnyű pusztítást. A török kiűzését követő XVIII. században a népességmigráció - valamint a telepítések - itt a szláv népeknek kedvezett. A magyarok betelepülése a reformkortól kimutatható, amely az 1850-1880-as évektől fokozatosan felgyorsult. E társadalmi méretű népességmigrációnak - kivándorlásnak - a tömegeit, elsődlegesen az ország déli vármegyéi adták. A XIX. század második felében számosan vándoroltak ki Délkelet-Dunántúl vármegyéiből is. A korábbiakban már felvázoltuk azokat az okokat, amelyek a kivándorlást előidézték, a továbbiakban majd arra is választ keresünk, hogy mi vonzotta e vidékre a magyar lakosságot. Az első kivándorlók rokonaiknak, barátaiknak és ismerőseiknek megelégedéssel számoltak be sorsuk alakulásáról. A levelekben írt biztató üzenetek, a kölcsönös rokonlátogatások és nemegyszer a személyes tapasztalatok a még itthon maradottak vállalkozási kedvét is serkentették. Az olcsó föld és házhely híre futótűzként terjedt el a Dél-Dunántúlon élő szegényparasztság körében. A szlavóniai vásárokba járó •il
