Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

IV. Az ipar megkésett fejlődése a Délkelet-Dunántúlról

Ha a dualizmus korszakának gazdasági és politikai hozadékát Ausztria és Magyarország szempontjából elemezzük, akkor kitűnik, hogy a kiegyezés mindkél tél számára egyaránt kifizetődőnek bizonyult.

130 A fél évszázados gazdasági fejlődés azonban a felszín alatt jelentős konfliktusokat is létrehozott. A kiegyezés utáni tőkés fejlődés a magyar uralkodó osztályok egységét is megbontotta, kiéleződött az ellentét a merkantil és az agrárius érdekeltségű csoportok között. Az utóbbiak elsősorban az agrárérdekek szempontjából bírálták Ausztriát és támadták annak vámpolitikáját. Fő törekvésük az volt, hogy a Balkán felől beözönlő olcsó gabonára és mezőgazdasági terményekre magas vámot szabjanak ki, míg a merkantil csoport a magasabb ipari vámokkal szerette volna növelni a profitját. Magyarországon a felgyorsuló ipar fejlődése kiélezte a két ország ipari burzsoáziájának az ellentétét is. Az agráriusoknak nem volt érdekük az ipar gyorsabb ütemű fejlesztése, így ők nemcsak az osztrák érdekekkel kerültek szembe, hanem a magyar ipari burzsoáziával is. A gazdasági és a politikai érdekközösség változatlan fenntartásának a szükségességét kölcsönösen megkérdőjelezték. Ausztria a politikai konstrukciót, mármint a dualista rendszert átalakítani kívánta a magyar uralkodó osztályok rovására, míg az utóbbiak a politikai befolyásukat szerették volna növelni. Amíg a merkantil irányzat hívei liberális jelszavakkal, kitartva az 1867-es kiegyezés mellett a kormánypártokat erősítették, addig az agráriusok konzervatív programjukkal - amelyet közjogi helyenként 48-as jelszavakkal kapcsolták össze támadták a kormány politikáját. Tisza Kálmán rendszere, majd az őt követő kormányok nehéz helyzetbe kerültek, mivel mindkét irányzat engedékenységgel vádolta Ausztriával szemben. Az agráriusok elsődlegesen az agrárkapitalista érdekeket képviselték, a nagy- és a középbirtok részére több anyagi támogatást követeltek, a hitelrendszert pedig érdekeiknek megfelelően kívánták átalakítani. Az árdepresszió időszakában támadták a bankokat és a tőzsdét. A kormányoktól több hitelt és támogatást vártak. Programjukkal, amely antiliberális, konzervatív, dzsentrit védő és antiszemita jelszavakat tartalmazott, elég széles társadalmi rétegek szimpátiáját és támogatását tudták - átmenetileg - megnyerni. A Bécs-ellenes és '48-as eszméknek Magyarországon tradíciói voltak, amelyek azonban a földbirtokos osztály számára is bizonyos veszélyeket rejtettek, éppen ezért a régi jelszavakat új tartalommal töltötték meg. Amikor az ellenzéki pártok az önálló vámterület és a magyar vezényleti nyelv jelszavát hangoztatták, nem gondolták komolyan, hogy Magyarország gazdaságilag és politikailag is elszakadjon Ausztriától. A társadalom többségében viszont azt az illúziót keltették, mintha ők soha sem mondtak volna le a nemzeti függetlenségről. A közjogi kérdések kiélezésével lényegében Bécset zsarolták. A társadalmi konfliktusok ugyancsak a felszínre kerültek, a népi mozgalmak azonban keresztezték a magyar uralkodó osztályok főbb törekvéseit, akik ellensúlyozásként mindig a nemzeti érdekekre hivatkoztak. Ez a legpregnánsabban az 1905-1906. évi nemzeti ellenállás időszakában mutatkozott meg, amikor is a nemzeti követeléseket nem a szociális követelések mellé, hanem azoknak az ellensúlyozására, velük szembe helyezték.

131 Az első világháború végén - 1918 őszén - a néptömegek forradalmi akarata vetett véget a dualista rendszernek, és lehetővé tette a független Magyarország létét. 1 la e korszak értékelését objektív mércével megvonjuk, akkor több ponton is másként látjuk a történelmi folyamatokat, mint a kortárs politikusok. A gazdasági