Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

olan, ollan, helen, valamelötöknek, mélségesen, engedélért stb. Jellemző a v hang köznyelvitől eltérő zöngétlenedése is: tesfér, borotfa, ötfen, hatfan stb. Néhány példából kitűnik, hogy a levélírók talán nem is tudják a szóalak köznyelvi formáját, ez nincs bent az aktív szókincsükben, annyira természetesen használják a népnyelvét, pl.: othol, talánd, igyenest, hijom, gyüjön ki, elgyühec, megsegél, füzessétek, irnya stb. Előfordul az inetimologikus l-betoldás is: ezek a levélírók érzik a nyelvjárás és a köznyelv különbségét, a nyelvjárási 1-kiesést (pl.: szórna, szíva) el akarják kerülni, ám olyan szavakba is 1-et írnak, ahol, etimologikusan az téves: tiz holnapja, csolkulak, küzdvel. A levélírók sajátos lelkiállapota nemcsak a becéző megszólításokban mutatkozik meg, hanem például az igealakok használatában is. A felszólító mód egyes szám 2, személyű alakban szinte kivétel nélkül a hosszabb, kedveskedő változatát használják, pl.: adj helyett adjál, továbbá ne haragudjál, váltsál, kérgyél, jöjjél, számicsál. Ugyanez a helyzet a kijelentő mód egyes szám 2. személyben is: tudsz helyett tudó, tisztogatsz helyett tisztogatói stb. Igen gazdag példatárat lehetne összeállítani a levelek képszerű kifejezéseiből is. Van a levelekben néhány bombasztikus közhely, magyar nóta vagy falvédő szöveg is, de többségük a népnyelvből származó kifejezés, népdalkép, szemléletes ősi szólásmód. Befejezésül - minden tipizálás nélkül - ezekből idézek néhányat: „mindig a szívemen vannak, fecske madár is akkor örvend ha a párja melet ülhet, ó csak madár lehetnék vagy szél hogy haza repülhetnék, a kezem hazaér, meg van takarítva, azon vagyok hogy ne az eggyönk az eggyik ország szélin, az másónk me az másik ország szélin így hányolódjunk egy mástól, Maradok szerető párod a setét mél sirig, stb". A levelek hasonló stílusából joggal következtethetünk arra, hogy a sémákat az elemi iskolákban a fogalmazás tantárgy keretében tanították. Szinte minden levél a kivándorló egészségi állapotával kezdődik, amelyet igen fontos üzenetnek tekinthetünk, mixel a beteg ember nem tudott dolgozni. I igyanakkor ennek az üzenetnek a lélektani jelentősége is fontos, mivel a levél írója első mondatában a családot igyekezett megnyugtatni. Az utolsó mondatban pedig a házastársi hűség hangoztatásával a feleség bizalmát és viszont hűségét igényelték. Ugyanakkor a huzamosabb ideig való távollét, komoly veszélyt jelentett. Jó néhányan elfelejtkeztek a családról, a kötelességről és az újhazában már „vadházasságban" éltek. A hosszú ideig távollévő férjektől, akik egyre ritkábban írtak haza levelet, a feleségek is elidegenedtek és másoknál kerestek vigasztalást. A fiatal férfiak távozása után a leányok férjhez menési esélye is a minimálisra zsugorodott, különösen azokban a falvakban, ahonnan a férfiak tömegesen távoztak. A Somogy vármegye 1910. szept. 21-i számában hírül adja a somogyacsai lányok panaszát, akik közül tízet a tiltott csavargás vádjával Kaposvárott letartóztattak. Ők azzal védekeztek .Azért jöttek be, mert kevés a férfi és nem tudnak férjhez menni". A kivándorlók a szokatlan életformához gyorsan tudtak alkalmazkodni, többségük számára a nagy kaland eredményesen végződött. A levelekből persze az is kiderül, hogy néhányan nem állták ki a próbatételt, az alkohol rabjává válva útjuk a börtönbe vezetett, vagy pedig öngyilkossággal szabadultak meg a kínjaiktól. A bányák, a vaskohók és az ipari üzemek próbára tették a testet és a lelket egyaránt. Nem lehetett könnyen és látványosan meggazdagodni. A paraszti munkában megedződött, a gyermekkortól robotoló munkások a bányák és az ipari üzemek munkaritmusához is ttidtak alkalmazkodni. Éppen ezért a magyar munkások keresettek voltak, és még a gazdasági válságok éveiben is találtak maguknak munkát. Az összetartás és az