Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)
VII. Kivándorlás Amerikába
Az arányok szinkronban vannak előző megállapításainkkal, a mezőgazdasági napszámosok és a kisbirtokos földművesek 79% -os részesedése igazolja, hogy ők alkották a kivándorlók derékhadát. Az iparosok 14%-os aránya viszonylag magasnak tűnik, többségük az igali és a szigetvári járás német nemzetiségi iparosaiból került ki. A társadalom egyéb rétegeinek a részesedési aránya, vagyis a kivándorlásban való részvételük minimálisnak látszik. Az útlevélkérők családi állapotának százalékos megoszlását a 3-as számú grafikonon tüntettük fel. A férfiak 61 %-a nős volt. A férjezettek 11%-os részesedési arányát, amely viszonylag alacsonynak tűnik, azzal magyarázzuk, hogy az asszonyok általában a férjekkel együtt távoztak. Arányuk az 1910-es években növekedett, mivel a kint lévő férjek után mind többen kivándoroltak, rendszerint a gyermekekkel együtt. A hatóságok a szigorításoknál elsődlegesen azt a célt akarták elérni, hogy a családfőket itthon tartsák, mivel ebben az esetben a család is maradt. A kivándorolni szándékozók ilyen esetekben is megtalálták a kivándorlás lehetőségét. Nem egy alkalommal találkoztunk olyan útlevélkérelmekkel, amikor a feleségek kérték az útlevelet, a férjek pedig egyszerűen utánuk szöktek. A fiatal nőtlen férfiak lényegesen magasabb arányban távoztak, mint a hajadonok, amely természetesen egyes községekben gondokat jelenthetett. Ha az útlevélkérők kor szerinti megoszlását tekintjük át, abban az esetben láthatjuk, hogy a legfiatalabbak a 14 év alattiak és a legöregebbek az 51-60 évesek, valamint a 60 év felettiek közül távoztak el a legkevesebben. (4. sz. grafikon) A szélső kategóriák részesedési aránya csaknem azonos. Valójában legtöbben, a 15-40 évesek közül vándoroltak ki. De a 41-50 év közöttiek 17%-os részesedése azt is jelzi, hogy ez a nemzedék sem mondott le a nagyvállalkozásról. A parasztemberek szívósságát és munkaerejét ismerve nem lepődünk meg azon, hogy ők is helytálltak, a számukra szokatlan ipari és bányamunkát is el tudták végezni. A legnehezebb feladatot a 15-16 éves fiatalok vállalták. Az amerikai ipari üzemek gyors és nehéz munkaritmusához kellett alkalmazkodniuk, miközben rendszerint olyan helyeken dolgoztak, ahol a munkahelyi balesetek mindennaposak voltak. Az útlevéllapok tanúsága szerint a kivándorlóknak több mint a fele a fiumei kikötőt vette igénybe, még azok közül is sokan, akiknél a kikötő nem volt feltüntetve. Somogy megye földrajzi elhelyezkedése, a Budapest-Kaposvár-Gyékényes-Fiume főközlekedési vasútvonal, valamint a Cunard szerződés ezt indokolja. A nyugat-európai kikötőket a kivándorlóknak alig egyötöde vette csak igénybe. (5. sz. grafikon) A kivándorlók úti célját részletesen bemutató 4. sz. táblázat, 108 valamint a 6-7 számú grafikonok alapján figyelemmel követhetjük az útjukat. A somogyiak 98%-a az USA-ba, 2%-a pedig Európa különböző országaiba vándorolt ki. A legtöbben Németországban keresték boldogulásukat, de számuk összességében rendkívül kevés volt. A tengeren túli oszágok közül Kanadát ugyancsak kevesen választották. Az USA-ba érkezők szinte valamennyien a keleti partvidék államaiba mentek, amelyek a Nagy Tavak környékén voltak. A legtöbben New York és Pennsylvania államba kérték az útlevelet. Azt követően Ohió és Wisconsin állam csaknem olyan népszerű volt a kivándorlók körében. A 4-es számú táblázatban feltüntettük azokat a városokat is, amelyekben a somogyi kivándorlók munkát és új otthont találtak. New York mellett a Pennsylvaniában lévő Steeltont, valamint Wisconsin államban Milwaukee városa voltak a legnépszerűbbek és egyben a legkeresettebbek is, általában egy 7 falu közössége azonos helyre települt, egy utcában laktak és ugyanabban az üzemben dolgoztak, a kohéziós erő az új hazában felerősödött.
