Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

I. A népességmigráció néhány vonása a Délkelet-Dunántúlon a XVIII-XIX. században

1870-1918 között a DGT valamennyi bányaüzeme, az infrastruktúrájához tartozó ipari létesítményeknek a munkahelykínálata, mérséklőleg hatott a kivándorlásra. Különösen a német népcsoportokéra. A német (népi) származású bányászság döntő része a korábban említett öröklési rendszer következményeként a bányánál helyezkedett el, ugyanakkor a bányarégió sváb falvaiban saját szőlővel, kerttel rendelkezett, kétlaki életet folytatott. A családi tőkét bevitte a földbe és szőlőbe. A délszláv elem minimális számban található az iparban. Figyelemre méltó, hogy a gazdasági alapjukat elvesztő baranyai szerb csoportok, éppen a németség csendes gazdasági expanziójának következményeként viszszavándorolnak „őshazájukba", ahol azok a csoportjai, akik nem emelkedtek a mezőgazdaságban jelentős nívóra, tovább folytatták állattartó foglalkozásukat. Az amerikai és szlavóniai kivándorlásban kis arányban vettek részt. A háború után kiszorították őket a hatóságok, az 1930-as években menekülésszerű elvándorlásuk azután végleg minimálisra csökkentette arányaikat. TOLNA MEGYE Tolna megyében a demográfiai növekedés a telepítések és a beszivárgások következtében a XVIII. század második évtizedétől fölgyorsult, amely a századforduló időszakában még dinamikusabbá vált. Alig több mint fél évszázad alatt - 17871846 - a megye lakóinak a száma 133 085 főről 197 381 főre emelkedett.

34 A szerbek a Dráván túlról a török elnyomás elől menekültek még a XVII-XVIII. század fordulóján. Csaknem egy időben az északi vármegyékből is érkeztek telepesekés telepedtek le a néptelen falvakban. A német telepesek 1712-től kezdetben csak szórványokban, később tervszerűen nagyobb csoportokban Hessen tartományból jöttek. A hosszú út megpróbáltatásait a Duna hajózhatósága némileg enyhítette és megkönnyítette. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a német telepesek miért vállalták a kivándorlás minden kockázatát, és miért hagyták el szülőföldjüket.

3

'' Németország a XVII. században számos megoldhatatlan problémával küszködött. A politikai decentralizáció és az állandó háborúskodások következtében az állam nem tudta megvédeni alattvalóit, és személyes biztonságukat sem tudta garantálni. Alig ért véget a pusztító harmincéves háború, az 1670-es években a francia betörések mérhetetlen károkat okoztak, kiváltképpen a hesseni tartományban. A lakosság nyomorát súlyosbították a német zsoldosok garázdálkodásai, a katonai elszállásolások terhei, a súlyos adók és az emberi kiszolgáltatottság. A hesseni parasztok reménykedve tekintettek Magyarország felé, információikat a kivándorlást toborzó ügynököktől kapták. Egyesek a király szolgálatában állottak, mások a magyarországi földesurak érdekeit képviselték. Az ígéretek, így a szabad költözködés biztosítása, a néhány évi adómentesség, a kedvező életfeltételek vonzó erőként hatottak.

36 Tolna megyében a földbirtokos családok érdekeltek voltak a német telepítésben, részben, mert jelentős munkaerőhiány mutatkozott, másrészt azt is tudták, hogy a németek magasabb termelési kultúrával rendelkeznek. A legnagyobb telepítők a Mercy grófok voltak, akik főképpen protestáns németeket fogadtak a hőgyészi uradalom birtokain. De jöttek Hessenből a német telepesek Zinzendorf gróf hívására is, aki Kismányokon és Felsőnánán telepítette le őket. Székely István földbirtokos Varsádra, Meszelényi János pedig Györkönybe telepített német protestáns parasz-