Szili Ferenc: Kivándorlás a Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba és Amerikába 1860-1914 (Kaposvár, 1995)

VII. Kivándorlás Amerikába

A kivándorlási törvények és a belügyminiszteri rendeletek szigorításával az iratok egyre inkább bővültek. Ha a kérelmező fiatalkorú volt, törvényes képviselőjének a beleegyezését is mellékelni kellett. Az itthon maradt gyermekek és a feleség létbiztonságát is igazolták. Végezetül a munkaadók és a községi elöljárók által írt igazolások, engedélyek és jegyzékek egészítették ki egy-egy személy útlevélügyi aktáját. Ezekből az iratokból megtudjuk, hogy a kérelmezőt milyen okok késztetik a kivándorlásra, rendelkezett-e a hajójegy árával, mennyi pénzt vitt magával, ki vállalt anyagi és erkölcsi támogatást az itthon maradt családtagok iránt? Azt is megtudjuk, hogy melyik kikötőből utazott tovább - és miért nem a fiumei tengeri utat választotta. Az adminisztratív szigorításokat többek között az is indokolttá tette, hogy az USA bevándorlási törvényét folyamatosan szigorították, mivel első osztályú munkaerőt kívánt csak beengedni. Ezért egyre szigorúbban vették az ötvenéves korhatárt. Az idősebb kivándorlók a konfliktusok elkerülése érdekében az anyakönyvi kivonatot is mellékelték, nem ritkán meg is hamisították, fiatalabbnak tüntették fel magukat. Az iratokhoz egyre többen mellékelték a katonakönyvüket is, igazolva, hogy e kötelezettséget már teljesítették. Találunk még kérvényeket, amelyeket az alispánnak írtak a fellebbezések érdekében. I la az alispán az útlevél kiadását véglegesen megtagadta, abban az esetben a kérelmező a hadügy- és belügyminiszterhez is fordulhatott, főképpen akkor, ha az elutasítást törvénytelennek tartotta. A miniszterek nem egy esetben felül is bírálták az alispán döntését, és a kérelmezőnek az engedélyt megadatták. Érdekesek az uradalmak képviselői által írt igazolások és tiltakozások is. Többnyire abban voltak érdekeltek, hogy minél kevesebb cseléd és szerződött aratómunkás távozzon el a megyéből. Ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy a cselédek szerződésük lejártával és csak Szent György-nap után, vagyis április 24-ét követően távozhattak. Az aratásra leszerződött munkások is csak a nyári hónapok után kapták meg az engedélyt. Találkoztunk olyan esettel is, hogy a leszerződött aratómunkás időközben meggondolta és ki akart vándorolni. Csak úgy kapta meg az útlevelet, ha maga helyett az uradalom részére más munkást tudott állítani. A kivándorlók útlevéllapjain esetenként azt is feltüntették, ha azok Kanadába szándékoztak távozni, hogy a kedvezőtlen, egészségre káros éghajlatról felvilágosítást kaptak, és az ügynökök nem csábították. A kivándorlók által hazaírt levelek - amelyek csak a Somogy Megyei levéltárban találhatóak - országosan is egyedülállóak, unikális jellegűek. Többségét magyar, kisebb részét német nyelven, gót betűvel írták. Ezek a népi levelezés gyöngyszemei közé tartoznak. A későbbiekben a leveleket majd részletesen is ismertetjük. A kivándorlási törvények és rendeletek megszigorításával azok a nők kerültek nehéz helyzetbe, akik szerették volna a férj után kivinni a családot, de arra engedélyt nem kaptak. Ilyen esetekben az USA-ban tartózkodó családfenntartónak beleegyező nyilatkozatot kellett küldeni, amelyet a közjegyző hitelesített, végezetül az osztrákmagyar konzulátus is igazolta, hogy a férj biztos anyagi körülmények között él, munkával rendelkezik, feleségét és gyermekeit el tudja tartani. E dokumentum birtokában a kivándorolni szándékozó hozzátartozónak szinte biztos esélye volt arra, hogy a korábban megtagadott útlevelét megkaphatta. Az iratokból azt is megtudjuk, hogy a személyes tragédiák, halálesetek, az özvegyi magány, a családi perpatvarok, a válások és a mindennapi veszekedések elől is sokan a kivándorlásban találtak menedéket. Nem egyedi eset Rafmann Menyhért csurgói kereskedősegéd sorsa, aki 49 éves korában kivándorlási kérelmét az alábbival indokolta: ,A házastársával nem él békében, a házaséletet nem hajlandó foly-