Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Bősze Sándor: Az 1883. évi somogyi antiszemita zavargások
a kérdésben - részben az ortodox és a neológ irányzat (1868) elválása, s részben a korabeli házassági törvények miatt - maga a magyarországi zsidóság sem volt egységes. Az asszimiláció és emancipáció kérdésével összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül az idegenellenséggel torzuló 1849 utáni magyar nacionalizmus sem.23 A Függetlenségi és 48-as Párton belüli irányzatok, illetve az ellenzék és a kormánypárt közti pártküzdelmek, a vármegyéknek a kormány központosító politikájával szemben megnyilvánuló ellenszenve is24 hozzájárult ahhoz a többkomponensű, sok ellentmondást magában hordozó folyamathoz, mely az 1880-as években ért arra a szintre, hogy a Magyarországon végigvonuló politikai összecsapás kiindulópontjává váljék. A politikai antiszemitizmus szélsőségesebb ágainak legismertebb képviselője, Istóczy Győző25 „antijudaista” programját 1875 áprilisában hirdette meg először a parlamentben.26 Sikeresnek éppen nem mondható szereplését követően 1878-ban lépett fel ismét a rumi választókerületi képviselő a „Ház” falai között. Néhány maga mellé állított képviselőtársa segítségével indított szervezkedése és a nemzetközi - különösen a német és az osztrák - antiszemita mozgalmak aktivitása, továbbá az oroszországi és romániai pogromok hatása megnövelte követőinek számát.27 A parlamenti egyházpolitikai viták 1881-ben újabb heves szakaszukba érkezve szintén hozzájárultak ahhoz, hogy az antiszemita propaganda és demagógia hatása vidéken is megmutatkozhasson (pl. Pozsony, Losonc, Pásztó). Ebben a légkörben lett aztán - akaratán kívül - országos és nemzetközi viták, összeütközések, valamint tragikus hazai események elindítója az 1882. április 4-én eltűnt 14 éves tiszaeszlári kislány, Solymosi Eszter. Istóczyék által a középkori vérvádak felelevenítése teljesen felkavarta a magyar és a külföldi közvéleményt, s mikor 1883. augusztus 3-án megszületett a felmentő ítélet, a Felvidékről a Dráváig kitört a vihar. A somogyi zavargások előzményei Amikor 1850-ben császári és királyi népszámlálók a Somogy megyében lakó zsidókat is számbavették, ezek szinte mindegyike magyarnak vallotta magát, s mivel ez az eredmény ellentétben állott a császári hatóságok azon céljával, hogy a felgyorsult magyarosodási folyamatot német irányú asszimilációvá változtassák, a bevallási íveket nem fogadták el.28 Mivel a megye zsidósága a későbbi népszámlálásokkor is magyar anyanyelvűnek vallotta magát, csak a vallás szerinti megoszlás alapján tudjuk statisztikailag rögzíteni számát. 1869-ben a jelenlevő 289555 főnyi polgári népesség 3,97%-a (11 504), 1881-ben pedig a 307448-ból 4,05%-uk29 (12 463) volt izraelita vallásit. Az adatok szerint a Dél-Dunántúlon - Pécset nem számítva - a legtöbb zsidó Somogy megyében élt: Baranya vármegye: 1,98% Pécs: 7,82% Somogy vármegye: 4,05% Tolna vármegye: 3,88% Zala vármegye: 3,81% 84
