Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: A zsidók kereskedelmi tevékenysége Somogyban a kései feudalizmus időszakában

Nyugat-Európában a kapitalizálódás a városokból indult el az ipari tőke felhalmozódása révén, Magyarországon pedig a falvakból és a mezővárosokból, a kereskedelmi tőke fokozatos térnyerése által. E folyamatban a zsidó kereskedők szerepe vitathatatlanul jelentős volt. A kereskedelmi hagyományokat megújították és korszerűsítették, az igényekhez rugalmasan alkalmazkodtak, a lehetőségeket gyorsan felismerték. A hármas tagozódású kereskedelem egészét áttekintették, mivel érdekeltségi körük a felvásárló kereskedelemtől a házaló kereskedelemig kiterjedt. Ezen túlmenően a külkereskedelmi kapcsolataik is kiválóak voltak. A nemzetközi gazdasági életben történő változásokra a leggyorsabban reagáltak. A XVIII. század utolsó harmadától Magyarországon a kereskedelemben is korszakváltozás történt. A görög kereskedők nem tudtak „ráhangolódni” a kor lehetőségeire, így a perifériára kerültek, majd véglegesen kiszorultak. Közismert, hogy a görögök a birodalom vezetői számára politikailag sohasem voltak elég megbízhatóak, többségük a magyar állampolgárságot sem vette fel. Ez idő tájt a keleti luxustermékeket a nyugat-európai manufaktúrák olcsóbb termékei kezdik kiszoríta­ni. Az európai gazdasági munkamegosztásban Magyarország az állatokat és a mezőgazdasági terményeket nyugatra szállította, egyben a fejlettebb ausztriai és nyugat-európai manufaktúrák termékeinek a felvevő piacává vált. A divatban ugyancsak korszakváltás történt, a törökös hatás a ruházkodásban, a szokásokban és a viselkedéskultúra egészében háttérbe szorult. Ehhez alkalmazkodott pl. a céhes­ipar is, a német vargák és a német szabók a nyugati divatot honosították meg. A zsi­dóság alkalmazkodó képessége felülmúlta a görögökét, de az asszimilálódás vágya is erősebben élt bennük. Végső fokon a magyar feudális társadalom és a gazdasági struktúra tőkés irányú átalakításában, éppen a kereskedelmi tőke felhalmozódása révén meghatározó szerepet játszottak. Az sem véletlen, hogy néhány évtized múlva az ipari és a banktőke kialakulásában hasonlóan aktív a részvételük. Végül a magyar kultúra vérkeringésébe bekapcsolódva, azt színesítik, és a magyar progressziót a tudomány­ban, a művészetben és az ideológia területén is erősítik. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt a folyamatot a legmagasabb fokú irodalmi ábrázolás eszközeivel éppen Somogy megyei, közelebbről nagybajomi vonatkozásban tárta elénk Gyergyai Albert több részre duzzadt önéletrajz-szerű társadalomábrázo­lásában. ,9 72

Next

/
Thumbnails
Contents