Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: A zsidók kereskedelmi tevékenysége Somogyban a kései feudalizmus időszakában

kölcsönt vegyen fel. A kölcsönkért nyolcezer pengő forintból fizették az adót, valamint a hitelt kamatjaival együtt. Mindez újabb nyomorúság forrásává vált. Időközben a hitelek és az esdeklő folyamodványok megszaporodtak, de szociális helyzetükben lényeges változások nem történtek. A legújabb felmérés eredményeképpen megállapítást nyert, hogy amíg a háztartások száma százhuszonhárommal szaporodott, a tulajdonukban lévő érték összege mindössze 5773 forintot tett ki, ami az 1799. évi állapotokhoz viszonyítva ötszörös csökkenést mutatott. így ismét kétezer pengő felvételére kényszerültek.

A jelentés szerint „a megyebeli zsidóság napról napra oly annyira alább szállott jövedelmeiben, hogy annak elnyomorodása nemcsak csudálkozásra, hanem szánakozásra is méltó”.37 A bizottság az okokat az alábbiakban összegezte. Az elmúlt években sorozatos végrehajtásokat rendeltek el az adósokkal szemben. E miatt a szomszédos megyékben élő gazdagabb zsidó hitelezők a kölcsönöktől elzárkóztak, így a boltosok közül jó néhányan tönkrementek. Mindezt előidézte az is, hogy a szomszédos megyékből, sőt más tartományokból is a házaló kereskedők a portékáikat helységenként és házanként szekérszámra - gyalog, bugyrokban ritkábban - árulják. így „maholnap itten semmivé kell lenni, mindenféle kalmárságnak és boltjövedelemnek”,38 pedig a házaló kereskedést szekéren űzni 1811 óta változatlanul tilalmas. A megye szerint a német, a lengyel és az olasz tartományokba portékákat vinni házalásra a harmincad miatt szinte lehetetlen, onnan pedig a kereskedők minden akadályoztatás nélkül jöhetnek Magyarországba. „A Kárpát között lakó hazafiaknak volt ezelőtt egyedül megengedve az ilyes házalás: melyet most már akármifélék is annyira bitóinak; hogy somogyi zsidót portékával házalni nem látunk: holott a külsők csak pénzt, s nem termést visznek el tőlünk.”39

A szomszédos megyék tehetősebb zsidó kereskedői közül többen béreltek Somogybán erdőket, amelyekben a megyebéli szegényebb zsidókat alkalmazták, velük gyűjtették össze a gubacsot, így sokszor a családtagokkal együtt szűkös megélhetésük biztosítva volt. A megyebeli zsidó házalókereskedők helyzete sem volt irigylésre méltó, olyannyira elszegényedtek, hogy már csak dögbőrökkel és rongyokkal tudtak kereskedni, így csak minimális haszonra tudtak szert tenni. De a kézművesek helyzete sem volt vigasztalóbb, csupán az üvegesek és a szappanosok éltek egy kicsit jobb viszonyok között. Az árendások pedig - a kocsmák és a hentesüzletek bérlői az uraságtól rendkívül függő viszonyba kerültek. A többség azonban még az árendát sem tudta megfizetni és a földesurak kegyeire kényszerült. A fentieket igazolja egy 1831-ben készült kimutatás, amelyből kitapinthatjuk a megye zsidóságának népesedési és jövedelmi viszonyait.40 (5-6. sz. melléklet.)

Az 1815. évi üo^eírás adataihoz viszonyítva a megyében élő zsidó lakosság száma 94,3%-os növekedést mutat. Ezt aligha magyarázhatjuk meg a népes családokkal, mert a népesség ilyen nagymérvű növekedésében a folyamatos bevándorlás jelentősebb szerepet játszott. Az igali és a kaposvári járásban éltek a legtöbben, a babócsai és a szigetvári járás viszont kevésbé vonzotta őket. A Dráva folyó miatt a házaló kereskedők déli irányú terjeszkedése akkor még áthidalhatatlan nehézségekbe ütközött.

Másfél évtized alatt a boltosoknál 34,48%-os növekedés, a kereskedőknél viszont 87%-os csökkenés mutatkozott. Hasonló tendencia érvényesült a hátas zsidók és a mesteremberek tekintetében is. Az előbbieknél 60%-os, az utóbbiaknál pedig 67,4% volt a csökkenés. A árendátoroknál és a conventiósoknál 194%, az egészen elszegényedetteknél pedig 85,58% növekedést tapasztalhatunk.41

65