Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: Előszó

Előszó

Bihar megye 1844. évi március 4-én keltezett átiratát valamennyi törvényhatóságnak megküldte, így Somogy megyének is. Ebben sürgetik a zsidóság mielőbbi emancipációját, miként írták „halandónak keservesebb sors, mint jelenleg izraelitának születni e földön aligha juthat. ” A zsidóság egyenlőségéért küzdő progresszív erők, zsidók és nem zsidók, ekkor aligha sejtették azt a drámaian tragikus utat, amelyet az európai zsidóságnak majd végig kell járni és ahonnan milliók számára nem lesz visszatérés.

Nem sejtették a tiszaeszlári vérvádat, Istócz)> antiszemita pártjának megalakulását, a nemzetközi felháborodást kiváltó Dreyfus-pert, Oroszországban a századelőn tomboló zsidó pogromokat. Aligha hitték volna el, bog)’ Magyarországon 1920-ban törvénybe iktatják a numerus clausust, Németországban 1933 után a nürnbergi törvényeket, majd hazánkban három olyan zsidó törvényt iktatnak be, amely a demokrácia megcsúfolását, a zsidóságnak pedig a gazdasági tönkretételét és a nemzetből való kirekesztését jelentette.

A XX. század közepén a Golgota csúcsán várták őket a halálgyárak, Buchenwald, Auschwitz, Dachau, amelyekben előbb lelkileg, majd fizikailag is milliókat semmisítettek meg.

Megelőzőért Magyarországon gettókba zárták a zsidókat, Budapesten és vidéken egyaránt. Megfosztották őket gazdasági javaiktól, vagyonuktól, végül az életüket is elvették, tömeggyilkosság áldozatai lettek, csak kevesen élték túl a mindnyájukat érintő tragédiát.

A holocaust 50. évfordulója számvetésre késztet mindnyájunkat, zsidókat és nem zsidókat egyaránt. Nem lehet feledni a feledhetetlent és megbocsájtani a megbocsájthatatlant. Ebből az ellentmondásos lélektani szituációból kellene valamiféleképpen kitömünk, úgy hogy a múltunk tehertételeitől megszabaduljunk, de ne úgy, hogy azt elfelejtsük. Éppen ellenkezőleg, tisztázni kell a vitatott kérdéseket, nem megszépíteni a tévedéseket és bűnöket, vállalni a felelősséget és építeni a hidat ember és ember között.

A számvetés nem lehet jubileumi szándékú csupán. A tudósoknak, a művészeknek mindent el kell követniök, bog’ alkotásaikban az emberi humánum folyamatosan jelen legyen. Műveik mementók legyenek, és a nemzettudat szerves részévé kell válniok.

3