Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Nagy Pál: Somogy megye zsidósága Mária Terézia korában
A XIX. század elején néhány helyen ismét fellendült a hamuzsírégetés,36 de a mezőgazdasági ágazatok mellett másodlagos maradt, később pedig szükségtelenné tette a modern vegyipar. Fel kell vetnünk azt a lehetőséget is, hogy az exportpiacok elvesztése után éppen az vezetett a hamuzsírégetés visszaeséséhez, hogy a megyében fejletlenek voltak a kapcsolódó iparágak. Nem volt annyi ipari üzem, amely felvette volna az itt termelt mennyiséget, így az 1755. és 1761. évi rendeletek után a somogyi hamuzsírégetők „túltermelési válságba” kerültek, s bezárták az üzemeket. A gazdaságosság logikája mindenképp ellene szól ennek az alternatívának, de a megnyugtató válaszhoz még további kutatásokra van szükség. Közösségformálódás. Konfliktusok, másság A gazdasági csapdáknál, foglalkozási kényszerpályáknál is nagyobb teher volt a zsidók számára a lelki beilleszkedés. Az összeírások összevetéséből az derül ki, hogy a megyében élő zsidók egy része állandóan cserélődött, nagy volt a fluktuáció. A folyamatos egzisztenciajavító törekvés (az anyagilag kedvezőbb helyzetbe kerülő családok fejlettebb országrészbe költöznek) mellett az is nehezítette a közösséggé szerveződést, hogy a zsidók az újabb és újabb bevándorlási hullámok miatt nem csak vagyonban és foglalkozásban, hanem származási hely tekintetében is egyre heterogénabbakká váltak. Ugyanakkor a közös mássági sors, a közös vallás, a megtűrtség közös lelkiállapota összefogásra késztette őket. Érdekesen mutatkozik ez meg az instanciázási szokásokban. A sérelmet szenvedett magyar jobbágyok mindig a jegyző által megírt egyéni kérelemmel fordultak a vármegyéhez. A zsidók viszont olyankor is kollektiven kérelmeztek, hogyha valakit egyénileg ért bántódás. Amikor 1772-ben Gigében egy magára maradt zsidó asszonyt Mérey Ignác kegyetlenül megveretett és vagyonától megfosztott, nem ő maga, hanem „a tekintetes nemzetes vármegyének alázatos szolgái, Somogy vármegyei zsidó kősség” fordult jogorvoslatért a megyei közgyűléshez.37 A beköltözés sokáig spontán folyamat volt, a befogadás feltételei a földesúrtól függtek, de ezeket nem tudjuk még kellő adatok hiányában lokális specifikumaikkal megítélni. Az 1770-es évek előtt a megye ritkábban avatkozott be a zsidók életébe. Ekkorra viszont hirtelen megduzzadt a számuk, erősebb lett a bevándorlás, s 1771-ben több intézkedést is hoztak, adminisztratív úton befolyásolva a közösségformálódást.38 A megyei közgyűlés 1771. március 6-án alkotott statútuma39 szerint a zsidóság egyetlen szervezeti-igazgatási és igazságszolgáltatási autonómiát alkotott. A saját maguk választotta elöljáróságuk Marcaliban székelt és a zsidók bírájának vezetésével minden évben november 1-jén ide hívták össze az egész zsidó közösséget. Ilyenkor választottak új tisztségviselőket vagy erősítették meg újra a régieket. A választást az alispán által kiküldött megyei tiszt ellenőrizte. E szervezet magisztrátuális bíróságként működött. Hogyha ítéletét mindegyik peres fél elfogadta, akkor a végrehajtást azonnal foganatosítani lehetett. Ha valamely peres fél nem értett egyet az ítélettel, az ügyet a földesúr jurisdictiója alá vagy a Sedriához kellett továbbítani. A bíró és az esküdtek napidíja 75 dénár volt. Üléseikről kötelesek voltak jegyzőkönyvet vezetni (sajnos még egyetlenegy sem került elő), s a közösség (a megye összes zsidója) előtt működésükről évente számot adni. A taxa tolerantia beszedésére zsidó perceptort választottak, ő számadáskönyvet vezetett, s évente 22
