Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)
Szita Szabolcs: A zsidók üldözése Magyarországon 1944-ben
környéki Kistarcsa (ma: Kerepestarcsa része) internálótáborából és az ország délnyugati sarkából (a partizánveszély miatt hadműveleti területté nyilvánított Dél-Zalából), valamint Bácstopolyáról deportáló vonatot indítottak Auschwitzba. A „szállítmány” sorsáról annyi ismert, hogy a szelekció után 486 férfi deportáltat 186645 és 187130 közötti sorszámmal, 6l6 nőt 76385 és 76489, illetve 80 000 és 80 540 közötti sorszámmal regisztráltak. 2698 férfit és nőt május 2-án a halálgyár gázkamráiban megöltek. A németek tehát Magyarországon is a holocaustnak a korábban már más országokban jól bevált menetrendjét alkalmazták: helyhez rögzítés (utazási és költözési tilalom) - megkülönböztető jelzés - kényszerlakhely kijelölése, vagyis gettóba zárás, gyűjtőtáborba „terelés” - végül bezsúfolás a halálszerelvényekbe, amelyeknek „célállomása” Auschwitz-Birkenau (ma: Oswiecim-Brzezinka), az ipari méretűvé fejlesztett gyilkolás egyik központja volt. A budapesti állapotokkal szemben a németek fellépése és állásfoglalása a zsidókérdésben a Dunántúlon a megszállás alatt sokkal egyértelműbb és közvetlenebb intézkedésekben nyilvánult meg. Győrött „a zsidók ügyeit német katonai parancsnokság” közölte a helyi zsidóság vezetőivel:- a hitközség és a kebelébe tartozó mindenféle egyesület megszűnik, feladataikat „a helyszínen kijelölendő Aeltestenrat veszi át, amely azért teljes személyi felelősséggel tartozik”; - Biringer János mint körzeti Aeltestenrat tevékenykedik, alája tartoznak a helyi Aeltestenratok, valamint Zala, Vas, Veszprém, Sopron, Moson, Pozsony, Komárom, Esztergom, Nyitra, Bars és Hont vármegye teljes zsidósága. Az utasításban helyet kapott, hogy minden hitközség vezetőségéről és családtagjairól, valamint a hitközségek tagjairól kimutatást kell készíteni, továbbá: „Hangsúlyozottan közlendő, hogy minden zsidó számára költözködés, sőt bármilyen rövid távolságra való utazás is külön engedélyhez van kötve...”7 A továbbiakban pl. a csornai járásban a németek azt is ellenőrizték, vajon a zsidók nem kapnak-e túl sok időt napi bevásárlások elintézésére. Kapuvárra pedig Krakkóból (!) érkeztek német katonai szakértők a zsidó üzletek megszemlélésére. A diszkriminációs rendeletek végrehajtását mérlegelve a helyi közigazgatás vezetői: egyes polgármesterek, szolgabírák és mások magatartásában, utasításában az ország más vidékeihez (pl. a kárpátaljai, az északkeleti vagy éppen a Pest környéki, az ottani, kezdetektől igen embertelen, sőt elviselhetetlen feltételekhez) viszonyítva Nyugat-Magyarországon viszonylag humánusabb intézkedések is fellelhetők. A német követség Berlinbe küldött jelentései arról tanúskodnak, hogy a gettóba „koncentrálás” időszakában a megszállók nagy figyelmet fordítottak az egyénileg is veszélyesnek tartott személyek letartóztatására.8 Áprilisban a következőképpen: Nap Egyénileg letartóztatott zsidók száma (összesen) A gettókból jelentett létszám 1 344115 6461 _ 18 7289 ismeretlen 20 7493 38000 21 7580 100038 24 7802 135000 26 8046 140 000 27 8142 194 000 28 8225 194 000 115
