Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig (Kaposvár, 1994)

Ormos Mária: Az Endlösung világnézeti alapja és politikai funkciója

Noha, mint említettem, Hitler szerette hangsúlyozni saját zsidópolitikájának tudományos megalapozottságát, ez mégsem tartotta vissza attól, hogy érvelésében felhasználja a legősibb populáris vádaktól kezdve a legmodernebbekig mindazt, amit csak a képzelet és a vonatkozó brosúrairodalom valaha is megtermelt. Tudományossága végeredményben mindössze arra szorítkozott, hogy kifejezésmódjában mindig tartózkodott az excesszusoktól, a vulgaritástól, sőt legtöbbször valósággal ezoterikus nyelvezetet használt. Egyebekben pedig nem engedett meg magának érzelmi kitöréseket, hanem érvelt, az érvekből következtetéseket vont le, majd végül ezek szellemében cselekedett. Ebben a „józanságban”, következetességben és mindenekfelett abban, hogy az antiszemitizmusból egy politika központi kérdését alkotta meg, Hitler mindenki mástól különbözött. Joggal felette érezhette magát nem csak Schönerernek és Luegemek, amint azt egyébként a Mein Kampfban ki is fejti, de a Lanz- és Streicher-féléknek is, akiknek viszont elég beszédesen egyetlen szót sem szentel művében.1

Hitler összegzése és más zsidófalókhoz viszonyítva tartózkodónak mondható stílusa, minden bizonnyal fontos tényező volt abban, hogy oly hatékony lehetett. Elméletileg azonban fontosabb ennél, hogy a hitleri és respektive a náci antiszemitizmus nem maradt önmagáért való antiszemitizmus, hanem része, méghozzá nagyon fontos és szerves része volt az egységes Weltanschaungnak. Hitler zsidóprogramja beilleszkedett a természetről, a világról, az emberiségről vallott felfogásába csakúgy, miként ugyancsak elválaszthatatlan része lett háborús céljainak. Miként erre Ernst Nolle hangsúlyosan rámutat, Hitler a „Természetet” tekintette istenségnek, és úgy vélte, hogy az egész emberi történelmet újra kell csinálni attól a pillanattól kezdve, hogy az ember elszakadt a természet igaz törvényeitől. E törvény lényege a tiszta, erős, önfeláldozó faj mindenkori győzelme a fattyú, ravaszkodó, parazita fajok felett. Az emberiség alapvetően e két kategóriára oszlik, de sajnos a paraziták és piócák tömege, akik között a pálma a zsidókat illeti, sorra becsempészték megrontó tanaikat és vérüket az igazak, szépek, kultúrateremtők világába, és amennyiben a nemzetiszocializmus nem áll az útjukba, úgy megrontják és tönkreteszik az egész emberiséget. Az emberellenes ember, az antiember megfelelője, megtestesítője a zsidó. Vérszívóként rátelepedve a magasrendű, az igaz, az önzetlen, a kultúra- és államteremtő faj(ok)ra, fattyúsították őket, ami önmagában véve is rendkívül veszélyes, minthogy a természet nem szereti a fattyakat, és ráadásul behálózták kultúrájukat, társadalmukat, mi több, államukat saját megrontó ideáikkal. E nyomorult férgek találták ki már azt is, hogy a kereszténység lényege a felebarát megbecsülése, hogy a szegényeken, betegeken, esetteken segíteni kell, az ő elveik megtestesítése a világi humanizmus gondolata és az ő céljaikat szolgálja az az internacionalizmus, amely mögött Moszkvától Washingtonig a nemzetközi zsidó összeesküvés húzódik meg. Ennek az összeesküvésnek a fő figurái a marxista munkásvezérek és a nagytőke képviselői, akik ott állnak mindazon rendszerek elő- vagy hátterében, amelyekkel Németországnak valami problémája van.

Mint Eberhard Jacket rámutat,2 e ponton Hitler szintén meghaladta a hagyományos antiszemitizmusok mindegyikét. Ő már nem csupán a német nemzet, sőt nem kizárólag a germán faj megrontásáról, és következésképpen jövőjének megmentéséről beszélt, hanem a világ emberiségének érdekeit vette a hátára, minthogy a nemzetközi zsidó összeesküvéssel szemben az egész tiszta világ, „az ember” érdekeit akarta megmenteni. E nagy misszió a német nemzetiszocialistákra hárul - vélte -, ők azok, akik fel fogják tartóztatni a szennyes áradatot, egybegyűjtik mindazt, ami

104