A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
II. fejezet. Tanulmányok, cikkek - Suri Károly: A munkástanácsok megalakulása és tevékenysége Somogy megyében
Egyik legfőbb tanulsága számunkra az, hogy nincsen általában demokrácia. A történelem a kérdést úgy veti fel: vagy a munkásosztály diktatúrája vagy a tőkésosztály diktatúrája. Elvont demokrácia az osztálytársadalmakban nem lehetséges. A helyetelen nézetekkel vitatkozva a Somogyi Munkás »A forradalom« című cikkében kijelenti: »Mondják, kíméletlen volt a proletariátus diktatúrája. De vajon ki meri azt mondani, hogy a kapitalizmusnak a parlamentarizmusba öltöztetett minden munkást kizsákmányoló, eltipró és megsemmisítő diktatúrája nem volt kegyetlen ? Ebben a kérdésben nem lehet érzelegni. Nincsen semmi helye a szen- timentalizmusnak. Maga az állam az uralkodó osztályok hatalmának biztosítására berendezett erőszakszervezet, s amíg osztályok lesznek, amelyeket az osztályérdekek egymással szemben harcba állítanak, mindaddig az uralkodó osztályok erőszaka, diktatúrája fog uralkodni.«117 A proletariátus diktatúrája egyben a dolgozók számára a legszélesebb demokrácia. A munkástanácsok a nép érdekeit fejezték ki. Működésük során a dolgozó nép, a magyar nemzet túlnyomó többségének számára biztosították a demokráciát. Ha valamit kifogásolhatunk a tanácsok működésében, akkor azt mondhatjuk, ha lehet, hogy sok esetben nem éltek megfelelő határozottsággal és keménységgel a kezükben levő hatalommal. Az ellenforradalmi korszak politikusai »terrorral« és »önkényességgel« vádolták a tanácshatalom helyi szerveit. De, viszont azok az egyének, akik »demokráciáról«, »szabadságról« és »törvényességről« szónokoltak, embertelen és barbár módon meggyilkolták Latinca Sándort, megyénk tisztakezű kormányzótanácsi biztosát; a szegény parasztság igazi védőjét, Tóth Lajost, a megyei pártszervezet elnökét, aki önzetlenül szolgálta a népet; Farkas Jánost, az igali járás közigazgatási megbízottját, a szegények főszolgabíráját, aki egész ember volt; Szalma Istvánt, Kaposvár város kötél-idegzetű közigazgatási megbízottját; dr. Dohány Jenőt, volt járásbírósági jegyzőt, a csurgói járás közigazgatási megbízottját; Farkas Jánost, a csurgói járás forradalmi törvényszékének vádbiztosát, járási párttitkárt; dr. Fischer Albertet, karádi orvost, a megyei egészségügyi bizottság tagját; Ladi János pedagógust, Simon Józsefet, a szegények káplánját. Megyénkben az ellenforradalmi korszak első hónapjaiban mintegy 400—500 egyszerű munkást, parasztot, értelmiségit és más dolgozó kisembert gyilkoltak meg, mert az volt a »bűnük«, hogy fölemelték szavukat a tőkés kizsákmányolás ellen, a munkáshatalomért, a dolgozó nép szabadságáért. A másik pozitív tanulság: a dolgozó nép ki tudja nevelni saját soraiból a vezetőket, hogy a kizsákmányoló, uralkodó osztály által lenézett »tudatlan, vezetésre alkalmatlan munkások, dolgozó tömegek« képesek — sőt, csak ők képesek az igazi, építő, alkotó munkára. A munkások képesek az egész társadalom progresszív erőinek összefogására és vezetésére. Az igaz, hogy a tanácshatalom általános hibái: a földkérdés megoldatlansága, a pártvezetés hiánya — gyengítették a néptömegek alkotó erejének még teljesebb kibontakozását, nehezítették a még szélesebb néprétegek összefogását. De ennek ellenére nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy ezekben a napokban megmutatkozott a néptömegek tör84
