A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Borus József: A Tanácsköztársaság katonapolitikája
A Felvidék kiürítéséből nem következett, hogy a román királyi hadsereg kiüríti a Tiszántúlt, s néhány hét múlva kiderült, hogy valóban nem is ürítette ki! Amennyiben a Tanácsköztársaság vezetői a jegyzékről folytatott tárgyalásokkal időt nyernek, s megfelelő biztosítékokat szereznek a román hadsereg tényleges visszavonulására, például szakaszos visszavonulás egyidejű vagy egymástkövető megvalósításával a Felvidéken és a Tiszántúlon, maga a Clemenceau, tehát végső soron az antant által követelt kiürítés megvalósítása, pontosabban: elhúzása is adott volna időnyerésre lehetőséget. Végeredményben azt kell megállapítanunk, hogy nem maga a jegyzék elfogadása volt a hiba, hanem túl gyors, szinte meggondolatlanul gyors, biztosítékok nélküli elfogadása, s az ugyancsak gyors végrehajtása. A Tanácsköztársaság kényszerhelyzetben engedményeket tett, s ezekért semmit sem kapott. A jegyzék elfogadását követelők egyik legfőbb érve a hátország és a hadsereg rossz hangulata volt, az immáron 5 éve tartó háború folytán előállott sokféle, nem utolsó sorban ellátási nehézség. Ellátási nehézségek valóban voltak, a fáradtság okozta rossz hangulat jelentkezett a munkásság, de még a hadsereg soraiban is. Tény továbbá, hogy országszerte szervezkedett az ellenforradalom, alig egy héttel a Clemenceau jegyzék elfogadása után, június 24-én a fővárosban is ellenforradalmi puccskísérletet robbantottak ki. Ugyanezen a napon, június 24-én a hadseregfőparancsnokság parancsot adott a támadás megállítására, jóllehet a Tanácsköztársaság hadtörténete azt bizonyítja, hogy a Vörös Hadsereg elsősorban támadásra volt alkalmas, s a támadást a meglevő kifáradás ellenére is jobban tudta volna folytatni, mint a védekezést. A kifáradás előidézésében az állandóan alkalmazott egylépcsős harcrend is szerepet játszott, második lépcső és tartalék hiányában szinte mindig ugyanazok az alakulatok támadtak. A május eleji mozgósítás folytán az üzemi munkások szakszervezeti kötelékben vonultak a frontra, élükön a szakszervezeti vezetőkkel. Ez kezdetben sikereket eredményezett, márcsak az összeszokottság folytán is, de később megmutatkoztak e rendszer (hátrányai is. A szak- szervezeti alakulások nem csekély mértékben szociáldemokrata vezetők irányítása alatt maradtak, s az ő befolyásuk révén pacifista, sőt kapi- tuláns nézetek is érvényesültek. A nehézségek növekedésével fokozódott a régi tisztek egy részének ellenforradalmi tevékenysége és agitációja is, különösen a munkásezre- dekben. Ha a magyar Vörös Hadsereg valamiben tanulhatott volna az orosz Vörös Hadsereg tapasztalataiból, úgy éppen a régi tisztek iránti eljárást kellett volna megtanulni! Lenin: »Fel harcra Gyenyikin ellen!« című, 1919. július 4-én az OKl(b)P Központi Bizottsága nevében kiadott levelében részletesen foglalkozik a katonai szakemberek irányában követendő magatartással. Lenin hangsúlyozza: a régi katonai szakemberekre szükség van, nélkülözhetetlenek. Az ellenkező nézetet képviselők álradikális, a valóságban a tudatlan önteltség álláspontján vannak. Ugyanakkor — mondja Lenin — a párt nem hajlandó a legkisebb politikai en50
