A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Borus József: A Tanácsköztársaság katonapolitikája
tonájának egyenlő kötelessége a forradalmi proletárság érdekeinek védelme minden külső és belső ellenség ellen, harc a világproletárság felszabadításáért«. Az alapító rendelet szerint a Vörös Hadsereget »forradalmi fegyelemének kell eltöltenie. — A későbbi események mutatták, hogy ez a forradalmi fegyelem, elsősorban éppen a Vörös Hadsereg toborzott jellege miatt — nem valósult meg maradéktalanul. 1919 júniusában megtörtént, hogy alakulatok otthagyták a frontot, lázadás is előfordult, sőt kegyetlenkedés a foglyokkal, — s mindez megtorlás nélkül maradt. Érdekes a rendeletnek az alosztályparancsnokokkal foglalkozó része: ezeknek »lehetőleg a proletárság katonai tapasztalatokkal rendelkező elemeiből« kellett volna kikerülni. Ez inkább célkitűzés, óhaj maradt; viszont megvalósult a katonai politikai biztosok intézménye, a 18. századi francia forradalom, közvetlenül pedig a Szovjet-oroszországi tapasztalatok alapján. Feladatuk kettős volt: a politikai nevelőmunka irányítása és a régi tisztek ellenőrzése. A politikai megbízottakat a Magyarországi Szocialista Párt javaslatára nevezték ki: a csapattestekhez, illetve önálló osztályokhoz. A magyar Vörös Hadsereg felállításával új szakasz kezdődött fegyveres erőink történetében. Elsőízben szerveztek olyan hadsereget, mely nem a kizsákmányolókat szolgálta, hanem az osztálynélküli, a szocialista társadalom megteremtéséért vívott harc hadserege volt. 1919. március 21-ét aránylag gyorsan követte március 25-e, a hadsereg szervezésével foglalkozó rendelet kiadása. A szervezés azonban elég lassan folyt, elsősorban politikai okokból. A Forradalmi Kormányzó- tanácsban alábecsülték a proletárdiktatúrát fenyegető külső veszélyt. A rendelet megjelenésének napján, március 25-én a Népszavában Kun Béla hangsúlyozza, hogy a Tanácsköztársaság létét a környező imperialista, rabló államok veszélyeztetik. Keletről azonban már közeleg a felszabadító orosz Vörös Hadsereg, melyet a proletárszolidaritás tart össze, ez biztosítja győzelmét. »... Amíg az orosz hadsereg ide nem ér, magunknak kell védekeznünk, hogy meg ne fojtsanak.« Hosszasan lehetne elemezni Kun Béla e cikkének problémáit. A lényeg az, hogy ő akkor, a vértelen győzelem utáni napokban, a magyar Vörös Hadsereg szükségességét csak átmenetinek látta, s nem is azonnalinak. A Forradalmi Kormányzótanács április eleji ülésein ő maga, de mások, így Böhm Vilmos is, kijelentették, hogy az antant nem fog támadni. Azt persze tudták, hogy a nemzetközi ellenforradalom támadni fog, előbb vagy utóbb, — de arra nem számítottak, hogy a támadás napokon belül bekövetkezik! A szervezésben a nemzetközi politikai helyzet helytelen megítélése ellenére is volt előrehaladás; a toborzottak létszáma március legvégén alig volt több 11 ezernél, április 15-én pedig már meghaladta az 53 ezret. Ennek ellenére a másnap, április 16-án indult román támadás a Tanács- köztársaságot lényegében készületlenül érte. A román királyi hadsereg támadásának, melyhez április végén a csehszlovák burzsoá köztársaság csapatai is csatlakoztak, a Tanácsköztársaság megdöntése volt a célja. A román támadás meglepetésszerű volt, 43
