A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
III. fejezet. Hozzászólások
nyi idő alatt kell feldolgoznunk a 21 oldalnyi anyagot. A tantervi utasítás hat órában határozta meg a feldolgozásra szánt időt. (Négy órát az új anyag feldolgozására, egy órát forrásfeldolgozásra, egy órát pedig ismétlésre kell felhasználni.) E témakör feldolgozásához megyénk iskoláinak többségében a hat óra mellett még egy plusz órát állítanak be a szaktanárok, valahogy ezzel a címmel: »A Tanácsköztársaság és Somogy«. Mind szakmai, mind módszertani szempontból persze helyesebb lenne az egész témakört hét órára »széthúzni«, nem pedig úgy »ráadásként« még egy órával: Somoggyal foglalkozni. Szerencsés megoldás, hogy a tankönyv írója az egyik forrásfeldolgozó órát e témakörből jelölte ki. A forrásfeldolgozás mindig nagy lehetőségeket biztosít a tanulói aktivitás fokozására és a korszak iránti érdeklődés felkeltésére. Az új tankönyv talán csak a somogyi események tárgyalásában mutat »visszalépést«. A régi tankönyv négy témakörben — földfoglaló mozgalom, Latinca szereplése, munkástanácsok alakulása, Móricz Zsigmond- nak a somogyi termelőszövetkezetekről írt riportja —, 13 sornyi anyagban foglalkozott somogyi eseményekkel. Az új tankönyvben csak egy témakör feldolgozásakor —• a földfoglaló mozgalomnál — és mindössze négy és fél sornyi terjedelemben jutott hely a megyénkben történt események megemlítésére. Mi somogyi pedagógusok pótolni tudjuk ezt a hiányt, dr. Kanyar József által szerkesztett helytörténeti olvasókönyv segítségével. Meg vagyunk róla győződve, hogy objektív nehézségek miatt, az ország többi megyéjében tanító történelem szakos kollégáink ezt nem tudják megtenni. Pedig helyes lenne többet hallani — az ország minden diákjának — arról a Somogyról, amely 1919-ben előljárt az országos események vitelében. Ha jó a tankönyv, elég és megfelelő segédanyag áll rendelkezésünkre, miből ered és táplálkozik az a közhangulat, hogy nem tudjuk olyan korszerűen tanítani 1919-et, mint pl. a Rákóczi szabadságharcot, 1848— 49-et, vagy mint a törökellenes harcainkat? Mielőtt a kérdésre megpróbálnék válaszolni, szeretnék valamit leszögezni. 1957-től sokat fejlődött tanítási módszerünk és fejlődik évről-évre. A baj az csupán, hogy munkánk javulásával nem tart lépést a közfelfogás alakulása. A téves közhangulattal pedig éppúgy meg kell küzdenie nevelőinknek, mint az oktatás adta problémákkal, mert az is akad bőven. Milyen is hát az oktatás helyzete? A tanárok egy jelentéktelen százaléka az események ismertetésében látja feladatát. De még ők is, amikor előadnak, megpróbálják az eseményeket különböző szemelvények, forrásanyagok felolvasásával színezni. Állásfoglalásuk azonban elmarad. Nem azt hangsúlyozzák, hogy »mondjuk«, hanem, hogy »mondják«. A jó tanárok •—■ és ezek alkotják a tanárok nagyobb csoportját —, szerintem 1919 »anyagát« jól, a kort meg- elevenítően tanítják. Az ő munkájuk eredménye, hogy diákjaink nap mint nap ott kutatgatnak a levéltárban és a különböző könyvtárakban. Az eredmények mellett melyek a hibák, a fogyatékosságok forrásai? 273
