A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

II. fejezet. Tanulmányok, cikkek - Dr. Tóth Tibor: Az igali járás szocializált nagyüzemei 1919-ben

ökörfogat), vagy a taligák számát (99), méginkább igazolva látjuk a megállapításunkat. Bár nem ismerjük részletesen a többi főintézőség felszereltségét, de valószínűsíteni lehet, hogy a szerszámkészlet célszerű eloszlása valamelyest csökkenthétté az egyes gazdaságok hiányait, s elősegíthette a gépek, a művelési eszközök jobb kihasználását.

A vázolt keretek között és a részletezett alapokon folyó munka elsődleges feltétele az üzemekben élő és dolgozó emberek mindenkori magatartásában volt adva. A gazdaságvezetők, a gazdaságokat környező falvak viszonyulására már utaltunk, az alábbiakban tehát a szocializált nagyüzemekben élő munkásság helyzetének alakulásával szeretnénk — ismét csak vázlatosan — foglalkozni.

Az átalakulást követő időszakra vonatkozóan, e tárgyban eligazítanak bennünket a már többször is hivatkozott gazdasági jelentések. Kétségtelen, hogy az idevágó megjegyzések megfogalmazásában erősen közrejátszott az intézők véleménye is, mégis úgy érezzük, hogy a megállapítások összegezése hozzásegít bennüket az emberi munkaerő helyzetének a felméréséhez.

A 26 gazdaság közül ötből erre a kérdőpontra semmilyen választ sem adtak, 11 gazdaságban pedig — a vezető megítéslése szerint — a munkások egyértelműen rokonszenveztek a gazdaságok szocializálásával, illetve a nagyüzemi forma változatlan fenntartásával. A fennmaradó gazdaságok közül ötben ugyan a munkások egyetértettek a nagyüzemi formával, de a legszükségesebb iparcikkekkel való akadozó ellátás, a gyakran egymásnak ellentmondó intézkedések miatt mégis aggodalmaskodtak. A büssüi és a patalomi gazdaságok munkásai — a gazdaságvezető szerint — alapszabály és egyéb felvilágosítás hiányában nem tudtak határozott állást foglalni. A kimutatások szerint csak négy gazdaságban volt a helyzet nehezebb. Az őrei gazdaság munkásai egyértelműen teljes földosztást kívántak. A göllei és a somodori üzemekből küldött jelentések a gazdaságvezetők véleményének a jegyeit viselték magukon. E gazdaságokból ugyanis azt írták, hogy a munkások a központi kezelés kialakításával bekövetkező termelési költség-növekedés miatt nem látják biztosítottnak sem az üzemek rentabilitását, sem pedig kisgazdává válásukat, és emiatt a gazdaság feldarabolását tartják kívánatosnak. A fonói gazdaság munkásai között pedig a közöttük élő gépműhelyi munkások 8 órás munkaideje teremtett feszültséget.

A gazdaságok alkalmazottainak létszáma 1716 családfő, 5775 családtag, összesen 7491 lélek volt.117 Ebből a mennyiségből levonva az állatok körül, belső üzemkörben és az ipari üzemágakban foglalkoztatottakat, a fennmaradó, külső mezőgazdasági munkát végző alkalmazottak fejenkénti részesedése összes szántóból 20 khold, csak a kapásokat tekintve 3,5 hold körül mozgott. Ez az arány kellő igaerővel, gépi ellátottsággal ugyan jónak mondható, de — amint majd rátérünk — mégis gyakoriak voltak a munkaerőhiányt panaszoló gazdaságvezetői bejelentések. Tény volt ugyanis, hogy a munkaerő gazdaságonkénti eloszlása helyenként nem kívánatos túltengéseket, másutt hiányokat takart. Ezzel függött össze, hogy május 15-én a gazdasági felügyelő Latinca Sándortól egy olyan hozzájárulást eszközölt ki, amely alapján a kívánatos áthelyezéseket foga188