A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)

II. fejezet. Tanulmányok, cikkek - Dr. Kávássy Sándor: A földmunkások és kisgazdák országos szövetségének tevékenysége Somogybán 1918-1919-ben

fásainkból még elegendő anyag nem áll rendelkezésünkre, ettől ezúttal eltekintünk. Mégsem haladhatunk tovább anélkül, hogy mintegy jelzésszerűen néhány tényre ne utalnánk. így elsősorban is arra, hogy június elején minden korábbinál súlyosabb rekvirálási rendeiletek láttak napvilágot. Az intervenció szorításában a Hadügyi Népbiztosság a lóállomány 15%-ának rekvirálását tette lehetővé.1" A Népgazdasági Tanács Földművelésügyi Főosztálya pedig a szarvasmarha-állomány 5%-ának beszolgáltatását rendelte el.112 Ez, a háború utáni általános szegénységben borzasztó tehertétel volt. Emellett egyre súlyosbodott a lakosság ipari termékekkel való ellátása. Ebhez járult a fehér pénz problémája. Mindezeket a terheket legsúlyosabban a szegényparasztság érezte. Megrendítő sorokat találni erről ifj. Gál Józsefnek, a jutái földmunkáscsoport elnökének Latincához írott levelében: »reggel háromtól este 9-ig dolgozunk, és mégse kapjuk meg semmiképpen se, ami a kollektív .szerződésben volt. Se só, se petróleum, se szalonna, se bakancs, szóval a kis gabonán és fán kívül még semmit sem kaptunk, úgy hogy már mezítláb kell járnom, mert ami rossz van, azt se lehet megcsináltatni, és az étel is sótlan, a kenyér is. így kedves elvtárs ne tessék csodálni, ha zúgolódunk, soknak nincs zsírja, és sehol nem kap itt.«"3

Az itt utalásszerűén felsorolt és más nehézségek lassanként kikezdték a földmunkásság és részben a munkásság harci szellemét. Hovatovább a széthúzás, a bomlás lopódzott be a szervezett földmunkásság sorai közé, amit a reakció is alaposan kihasznált.

Hogy a csoportok bomlása milyen méreteket öltött, arról pontos képet alkotni nem áll módunkban. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy súlyos problémák a szenyéri"1 és tapsonyi csoportnál"’ jelentkeztek, e helyeken azonban Latinca személyes közbelépése megakadályozta a csoportok felbomlását. Mint arról Latincának a Dávod-pusztai Termelőszövetkezet bizalmi férfiaihoz írott levele tanúskodik, a földmunkásság körében az elfáradás jelei mutatkoztak: »fái nekem azt tapasztalnom — olvashatjuk a levélben —, hogy az én szeretett proletárnincstelenjeim már nem olyan lelkes hívei a mi ügyünknek, amint én azt vártam.«"8 Latinca a bajok orvoslására, és arra készült, hogy új erőt önt a nincstelenekbe. Erre azonban már nem jutott ideje, a földmunkáscsoportok pedig széthullottak az ellenforradalom viharában.

149