Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
A Csiky Gergely Színház Forradalmi Bizottságának nyilatkozata a színházi bojkotthoz való csatlakozásról Kaposvár, 1956. október 31. Mi, kaposvári színészek hallottuk a Szabad Kossuth Rádión Bessenyei Ferenc színművésztársunk felhívását, és örömmel egyhangúlag csatlakozunk bejelentéséhez, mely szerint addig nem nyílnak meg színházunk kapui, amíg egyetlen orosz katona is tartózkodik Magyarországon. Közöljük, hogy nálunk már 5 nappal ezelőtt megalakult a színház forradalmi bizottsága és aktívan részt veszünk a Somogy Megyei Forradalmi [Nemzeti] Tanács munkájában. Nagy helyesléssel vettük tudomásul, hogy a színház- és filmművészeti szövetség vezetőségét leváltották és egyúttal megalakították a Magyar Színház- és Filmművészek Forradalmi Tanácsát. Üdvözlünk benneteket ebből az alkalomból és büszkén állíthatjuk, hogy az első pillanattól kezdve színházunk minden dolgozója egységesen állt drága magyar Íróságunk hősi küzdelme mellett. Hallgassátok a szabad somogyi rádiót, amely az 50 m-es rövid hullámhosszon sugározza adásait és munkatársai a kaposvári színház dolgozói. Éljen a független és szabad Magyarország, éljen szabad színművészetünk! A Kaposvári Színház Forradalmi Bizottsága Minthogy válaszunkat a Budapesti Szabad Kossuth adó várja, megismételjük a Kaposvári Színház Forradalmi Tanácsának válaszát. Forrás: PIL, 290. f. 35. ő. e. Somogy. Gépelt, nem hitelesített másodlat. Jegyzet-. Bessenyei Ferenc október 30-án este olvasta fel a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságának felhívását a rádióban, melyben a forradalmi mozgalomhoz való csatlakozáson túl színházi bojkottot hirdettek. A kaposvári színészek csatlakozásáról szóló állásfoglalást szintén a Szabad Somogy Rádió első napi adásában olvasták be. 103. 104. A Tahi Járási Forradalmi Bizottság intézkedése a Magyar Dolgozók Pártja járási székházának átadása ügyében Tab, 1956.október 31. Tabi Járási Forradalmi Bizottság Tab Szám: 3/1956. 221