Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban

Tabi Járási Forradalmi Bizottságtól Szám: 12/1956. Szabadság Termelőszövetkezet Vezetőségének, Karúd Tudomásomra jutott, hogy a termelőszövetkezet tagsága, a zárszámadást meg sem várva követeli a közös vagyontárgyak azonnali szétosztását. Hívja fel Elnök Ur a tagság figyelmét arra, hogy a zárszámadást szabályszerűen el kell készíteni. Ennek első feltétele, hogy a leltározást végrehajtsák. A leltározás befe­jezése után a könyvelő a zárszámadási munkálatokat azonnal megkezdi, annak befejezése után a közgyűlés elé kerül, majd jóváhagyás után, a kötelezettségek fedezetére tartalékolt termények kivételével, a fennmaradó terménymennyiség a teljesített munkaegységek arányában azonnal szétosztható. A járási forradalmi bizottság tudomásul vette a nemzeti kormány azon ha­tározatát, mely szerint a termelőszövetkezetek - ha a tagság úgy dönt - kimond­hatják feloszlásukat, de ha nem oszlanak fel, a kilépni szándékozó tagok minden akadály nélkül áttérhetnek az egyéni gazdálkodásra. Hívja fel Elnök Űr a rendbontó személyek figyelmét arra, hogy kötelesek a rendelkezéseket betartani. Amennyiben továbbra is bomlasztani kívánnak, a tag­ságot izgatják, a járási forradalmi bizottság ezen rendbontó személyeket őrizetbe helyezi. Tab, 1956. november 2. Dr. Szabó Elemér elnök Forrás: MNL SMLXXV. 21. f. S. M. Bíróság b. á., B.115/1957. sz. perirat mellékletei. Gépelt, hitelesített tisztázat. Az első irat dőlt betűs mondatait úgyanúgy közöljük. Jegyzet: A járási forradalmi bizottság iratanyaga a legértékesebb a fennmaradt helyi dokumen­tumok közül. Lásd erről bővebben a Tahi járási eseményekről olvasható írást kiadványunk 2. kötetében! 83. Jegyzőkönyv a Lullai Községi Nemzeti Bizottság üléséről Lulla, 1956. október 30. Készült Lulla Község Nemzeti Bizottságának 1956. október 30-án este 7 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Mészáros Ferenc elnök, Szunomár István elnökhelyettes, Herczeg János, Tóth János, Ábrahám Pál, Horváth Gáspár, Molnár Ferenc, Ilon Gyula, Wolf Béla, Halász Sándor, Simon Sándor, Bognár Gyula és még sokan mások. 194

Next

/
Thumbnails
Contents