Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
— A Belügyminisztérium az egyetemi ifjúság által szervezett gyűlést, gondolván, hogy véres tüntetéssé fajul, betiltotta. A DISZ Központi Vezetősége javaslatára ez a betiltás feloldódott és maga a DISZ Központi Vezetősége is a felvonulókkal együtt tartott. — A tömeg nőtt és változott olyan értelemben, hogy a józan ifjúság elhagyta a demonstrációt, és helyettük suhancok, polgárok és ellenforradalmi erők vegyültek a tömeg közé, nacionalista jelszavakat kiabáltak, kitépték zászlóinkból Államköztársaságunk [sic!] címerét, kokárdákat tűztek fel, ledöntötték a Sztá- lin-szobrot. — A békés felvonulás ellenforradalmi tüntetéssé változott. Megtámadták a középületeket, karhatalmi egységeket, betörtek a rádió épületébe akkor, amikor Gerő elvtárs a beszédét tartotta. Monarchista és anarchista jelszavakat kiabáltak. Üzleteket törtek fel és fosztogattak, és még most is részegeskednek. — Fegyver- és lőszerraktárakat támadtak meg, fegyvereket szereztek, ezért kellett a hadseregnek közbelépni. Ilyen aljas elemekről van szó, akik a munkás-paraszt hatalmat, népi demokráciánkat akarták megsemmisíteni és helyébe a királyságot állítani. A felvonuló katonákat a reakció oldalára hívták, esküszegésre csábították őket. — Debrecenben a budapestihez hasonló tüntetés zajlott le, ahol az ellenforradalmi erőket a rendőrség fegyveresen legalizálta [sic!], elfojtotta. Ezért a feladat a mi számunkra, mivel nemcsak Budapesten, hanem vidéken is megtörtént, hogy készen legyünk ezen ellenforradalmi erők megsemmisítésére és ha kell, segítségére siessünk a budapesti munkásosztálynak. Feladat: — Éberség, titoktartás, az őrségek megerősítése. — Higgadtság, türelem, harc a pánik és rémhírek ellen. Tájékoztatást szervezni csoportosan a rádión keresztül. — Harcolni a parancsok maradéktalan végrehajtásáért. A központi vezetőség ülése, mely rendkívül ült össze, jelenleg is folyik. A fosztogató elemek tisztogatása is. Kaposvár, 1956. október 24-én. Forrás: Hadtörténeti Levéltár (továbbiakban: HL) F-FU 1956-os gyűjtemény. 2. d. 18. ő. e. 17. Lövészhadosztály története 1956. október. 23 - december 15. Gépelt, nem hitelesített tisztázat. A tájékoztatót repülőgépről szórva terjesztettek. Jegyzet: A dokumentum érdekes adata, hogy megemlítették a debreceni tüntetést, mely során az ÁVH helyi alakulata tömegoszlató akciójának több halálos és sebesült áldozata volt. A tragikus végű eseményről sem a rádió, sem a sajtó nem adott hírt. 68