Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - Függelék
II. A forradalom résztvevői elleni megtorlás Somogybán Tájékoztató a megtorlást elszenvedők adattáraihoz Az 1956. november 4-i, a forradalom és szabadságharc leverésére indított második szovjet katonai támadás utáni időszak eseményei bizonyítják, hogy az alkalmazott büntető intézkedések kezdettől nemcsak a forradalmi mozgalom és vívmányainak felszámolását, hanem a „népi demokratikus államrenddel szemben elkövetett bűncselekmények elkövetőinek” megbüntetését is célozták. Nem mellékesen pedig fokozódó félelmet keltettek a lakosságban a hatalmat a szovjet megszállók segítségével visszaszerző kommunista párt intézkedései. A megszállók az első hetekben több száz személyt letartóztattak a magyar segítőik közreműködésével, akik közül közel 30 személyt elhurcoltak november 8-án kárpát-ukrajnai Ungvárra, később többeket közülük Sztrijbe. A különleges erőszakszervezetek, először a karhatalom, majd 1957-ben a munkásőrség kapta a főszerepet a forradalom résztvevőinek és/vagy vívmányai védelmezőinek a helyi közéletből való „kikapcsolásában” és megbüntetésében. A megfélemlítő razziák során igen gyakran került sor megtorló akciókra, fizikai erőszak alkalmazására. A belügyminiszter alárendeltségében újjászervezett politikai rendőrség (a politikai nyomozó főosztály, illetőleg alárendeltjei, a megyei főosztályok), és a jogszabályi háttér megteremtése után az igazságügyi szervek útján igyekeztek kialakítani a megtorlás törvényességének látszatát. Az új jogszabályok alapján folytatódtak, 1957 februárjától pedig példátlan méretet öltöttek a tömeges letartóztatások. A megtorló, sokszor bosszúállásba áthajló büntetőpolitika politika jogi alapját nem törvényi, hanem elnöki tanácsi törvényerejű rendeletekkel teremtették meg. A büntetőeljárások, bírósági perek „hatékonyságát” egyszerűsített, gyorsított eljárással, majd — fegyverhasználati, fegyverrejtegetési ügyekre rögtönbírásko- dást (statáriális eljárást) vezettek be. Az ilyen eljárások lefolytatására a katonai bíróságok különleges tanácsait hatalmazták fel. Rendeleti úton ismét bevezették a politikai célzatú közbiztonsági őrizet, vagyis az internálás intézményét. Végül a népbírósági tanácsok 1957 tavaszán történt felállításával teljessé vált a megtorlást szolgáló büntetőpolitikai eszköztár. Mindezek kiegészítéseként két sajátos, részben a jog, részben a forradalomellenes propaganda tárgykörébe tartozó eszközre hívjuk fel a figyelmet. Tömeges méretekben alkalmazták a már meglévő különféle polgárjogi szabályokat a forradalmi események résztvevőinek ellehetetlenítésére. Az október-novemberi eseményekről és azok szereplőiről minden lehetséges helyről kötelezően beküldendő jelentések, dokumentumok és visszaemlékezések képezték az egyik információs forrását a résztvevők ellen indított eljárásoknak. Az 1950-es években közzétett, A hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása (BHO) című kiadványnak „Az állam belső biztonsága elleni bűncselekmények” címmel ellátott fejezetében rögzítették a népi demokratikus államrend elleni legfőbb politikai bűncselekmények fajtáit. 552
