Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

I. kötet - I. Fejezet. A forradalom somogyi előzményei

szellemében vezetni. Történtek olyan esetek, amikor a tsz-ellenes izgatás miatt tartóztattak le embereket. Például az egyik esetben azért lett elítélve a tsz-tag, mivel azt mondta, hogy rosszabb az élete mint a kutyának. (Felolvasta a bírósági véghatározatot.) Halász elvtárs, a Fonyódi járás vezető ügyésze elmondta, hogy megszűnt már az a módszer, hogy a pártbizottsággal együtt hozzák meg az ítéle­tet. Ez már csak a tsz-ek vonalán áll fenn. Helytelennek tartom ezt. Szeretném javasolni, hogy Nagy Imre elvtársnak küldjünk az értekezlet­ről táviratot. О volt, aki már 1947-48-ban látta a mezőgazdaság fejlesztését. О volt, aki 1953-ban újból előrelépett és megmutatta a helyes fejlődés útját. О volt Somogy megye képviselője. Javaslom, hogy Papp Ferenc, a TTIT munkatársa fogalmazza meg a táviratot és a gyűlés végén olvassa fel. Ranga Lajos egyéni dolgozó paraszt, Taszár Szeretettel üdvözlöm a megjelent értelmiségieket, elvtársakat, gazdatársa­kat. Azt hiszem, az én indítványom a gazdatársakat érinti, azokat, akiket annyi sérelem ért. Sok bántalom és sérelem érte a dolgozó parasztságot és azt hiszem, hogy azt más ember nem tudja átérezni, csak mi, parasztok. Azt akarjuk, hogy újból egy jó mezőgazdaság legyen, mert mi szívesen dol­gozunk, ha megadják hozzá a kedvet. A kormány és a párt vegye tudomásul, hogy mi tudjuk, hogy a mi munkánkat semmibe vették ez idáig. Akkor, amikor kiosztották a földet, akkor az volt az irány, hogy aki a mezsgyecövekeket kiveszi, üssük agyon. Tehát a kis- és nagyparaszt szívesen dolgozott. Például a faluban Király József gazdatárs, akinek csak egy lova volt, mellé fogott egy tehenet és úgy túrta a földet, és jobb kenyeret evett mint ma. Tudatára kell hogy ébredjen [a kormány és a párt] annak, hogy mi dolgozunk, ha annak megvan a gyümölcse. Most, amikor a Kapós-völgyi állattenyésztésről beszélnek, meg kell mon­danom, hogy ez szorosan összekapcsolódik az egész mezőgazdasággal. Először a földművelésről beszélünk és trágyatermelésről. Itt kell elindulni. Beszéljünk nyíltan és ne féljünk senkitől. Nem igaz, hogy minket, aki a szívét adja a földért, úgy kezeljen a kormány és a párt, hogy ne kedvünk legyen dolgozni. Akkor nem lehet arra szükség, hogy a városba, üzemekbe menjenek dolgozni, mert ha érde­mes a mezőgazdaságban dolgozni, akkor majd fiaink szívesen is dolgoznak, nem lesz arra szükség, hogy külföldről vegyünk fel bizonyos kölcsönöket. Követeljük, hogy álljanak elő azok az illetők, akik a mezőgazdaságot oda rántották le, ahol áll és mondják meg, hogy hibájukat elismerik, nem tudják vezető szerepüket ellátni és olyan embereket válasszanak helyettük, akik a népből valók, ezek mellé jó szakembereket állítsanak és garantálom, hogy 5 év múlva azt a színvonalat érjük el, amit el akartak, hogy érjünk, de nem lett belőle semmi. Nem elég, hogy mi csak tapsoljunk, cselekedni kell. 49

Next

/
Thumbnails
Contents