Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

Természetesen a cellák zsúfolásig, betonon aludtunk és ott összeismerkedtünk mindazokkal, akik más falvakban tevékenykedtek. Tisztességes magyar emberek, de jól helybenhagyva, összevert arcok, bedagadt szemek, siránkozó idős emberek, akik nem is a létükért könyörögtek, hanem csak azért, hogy a családjuknak ne legyen baja. Három napig voltunk ott, minden nap volt kihallgatás. Egyik nap érkezett egy Csepel D 420-as, ócska honvédségi teherautó a volt rendőrkapitányság szűk udvarába, amelyre minket huszonhatunkat fölszállítottak olyaténképpen, hogy a hátsó részen, a ponyva előtt egy pádon négy AVH-s ült géppisztollyal. Én voltam az utolsó előtti fölszálló, mert engem úgy kellett fölhúzni, és nem került máshol helyem, mint a pótkeréken. Ott ültem Ódor Sándor barátommal, egymásnak támasztva a hátunkat és valami nagy keservesen elindult a teherautó. Egy AVH-s százados volt a kocsiparancsnok, egy kis tizedes sorkatona a sofőr. Elindultunk s ahogyan a hátsó ponyva szétrebbent, Kőröshegyen integetni tudott az egyik bajtársunk az utcán játszadozó két kislányának, akiket többé nem látott, mert közel egy óra múlva már halott volt.

Magyaratád előtt egy hosszan tartó lejtőn haladtunk lefelé, amikor durrdefektet kapott a jobb első kerék. A kis sofőr elvesztette uralmát a kocsi fölött, jobbra billent a teherkocsi, neki a belógó eperfának, és az eperfaág lesodorta a vastag U-vas formájú sátorvasat és mindazokat az autó oldalával együtt, akik körbeültek a pádon. Egy ÁVH-s fölugrott, mert azt hitte, tényleg lövés volt, s a szerencsétlent a sátorvas homlokon csapta, szédelgett s hanyatt nekivágódva az úttestnek kilehelte lelkét. A másik mellette, sőt a harmadik-negyedik is súlyos sérülést szenvedett. Az egyik - emlékszem - a szó szoros értelmében rácsavarodott az eperfára, orrán-száján jött a vér és a bélsár.

Engem kényszerített a kocsiparancsnok, hogy mivel orvos vagyok szerinte - hiába mondtam, hogy nem vagyok - szóval kényszerített, hogy orvost játsszak. Legalább tudtam, hogy mit kell csinálni.

Ahogyan Münchausen az ágyúgolyón, én a pótkeréken repültem a rétre, ami elég vizes volt s ahogy repülte a levegőben, megijedtem; ha én előbb leesek, mint a pótkerék, akkor engem is agyoncsapott volna. Nem is maradt senki sem a platón, mindenkit lesodort, mert három kilengést csináljt a teherautó, s mindenkit lerázott. Ott maradtunk szanaszét szórva és tényleg nagyon sok bajtársamat megmentettem, és akik most is élnek közülük, tartom velük a kapcsolatot. Mónos Jancsi szegény meghalt, aki nagycsepelyi fiú volt, meghalt az andocsi tejcsarnok vezetője, meghalt még két másik, idős bajtársunk, akiknek a nevét most hirtelen nem tudom felidézni. Emberek roncsokká lettek. Volt aki ráesett az útfenntartási kavics-prizmákra derékkal, alig tudtuk leszedni és alkalmi autóval beküldeni a kórházba.

475