Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
November 3-án szép napsütéses, késő őszi nap volt. Egy ügyet kellett intéznem a Kálvária téren, visszafelé gyalog jöttünk a kísérőmmel együtt. Sokan sétáltak az utcán, kart-karba öltve mondogatták, hogy vége a sztrájknak, hétfőn megyünk dolgozni. A Duna partján jöttünk fel a Parlament felé. Egy hajót láttunk kikötve a part mentén, és katonák biztosították a környéket. Az egyik tiszttől megkérdeztem, hogy mit biztosítanak. Közölte, hogy a szovjet nagykövetség családtagjainak behajózását, még meg is örültünk, hogy csomagol a követség. Két alkalommal voltam a miniszterelnök úr közelében. Október 31-én reggel a Parlament Duna felőli középső bejáratát őrző katonával beszélgettem. A lépcsők alján egy gépkocsi állt meg, egy rendőrtiszt-helyettes kinyitotta a Skoda ajtaját, a kocsiból a miniszterelnök úr szállt ki, és megindult a lépcsőn a bejárat felé. Az őr utasításomra kinyitotta az ajtót, mert az ő feladata úgy szólt, hogy itt nincs bejárás. Amikor a miniszterelnök úr belépett, előléptem, tisztelegtem és jelentkeztem nála, mint a kaposvári 26. Lövészezred 2. zászlóaljának parancsnoka, aki a Parlament őrzés-védelmét kapta feladatul. Megköszönte a jelentést, kezet fogott, és harsányan megjegyezte: „Somogyi „rosseb bakák”! Megvallom, akkori hiányos irodalmi műveltségem okán rosszul esett ez a kijelentés. Mentem is Keresztes őrnagyhoz, hogy az Öreg milyen módon fizetett ki. Mintha most hallanám, azt mondta: ülj le és figyelj! Ismered a somogyi embereket, akiket ha sérelem ér, nem az összes szentet hívják le az égből, csak annyit mondanak: A rosseb egye meg! Ezt a sok „rosseb egye meg” kifejezést mondogató embert 1914- ben elvitték a háborúba, köztük a miniszterelnök bajtársait is. Ott nevezték el őket - szólás-mondásuk alapján somogyi „rosseb bakák”-nak. Ez nem sértő, hanem dicsérő titulus. Ezt akkor én egy életre megjegyeztem. Találkoztam Maiéter ezredes bajtárssal is, aki ezredesként érkezett, és mint honvédelmi miniszter vezérőrnagyként távozott. Jelentkeztem nála, felkísértem őket a miniszterelnök úrhoz, s amíg a megbeszélés tartott, addig én Goszto- nyi Pétert hallgattam, aki alhadnagyként kísérte a miniszter urat. Történészként Svájcban élt, sajnos már meghalt.5 Emlékszem a tárgyalásokra érkezett szovjet katonai küldöttségre, amelyet a honvédelmi miniszter úr személyesen fogadott, s a tárgyalások végeztével személyesen kísérte ki a küldöttség tagjait gépkocsijukhoz. 1956. november 3-án az épületben békés volt a hangulat olyannyira, hogy a miniszterelnök úr, Tildy Zoltán, B. Szabó István és Bibó István kivételével mindenki hazament a Parlamentből. November 4-én hajnalban, kb. 4 óra körül telefoncsengés ébresztett, a HM-ből hívtak, riadót rendeltek el a zászlóalj részére. A parancs így szólt: a szovjet csapatok megkezdték a bevonulást Budapestre, és 5 Az 1956-os forradalomról írott könyvének kiadási adatait lásd az irodalomjegyzékben! 463
