Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
mi itt, a déli végeken? Helytállunk és felkészülünk a szovjet támadásra. Ez meg is történt. A fővárosunkat ért támadásról és az ott folyó harcokról a rádióból, de leginkább a magyar vasutasoktól értesültünk. Csurgóra is lassan visszaszivárgott a volt vezetők hada, maguk mögött tudva a szovjet tankokat. Akik annak idején úgy menekültek, mint süllyedő hajóról a patkányok, utána meg ők lettek élet-halál urai. Jaj volt nekünk, a velünk tartó rendőröknek és katonáknak! Kaposváron az oroszok kiszabadították az ávósokat és katonatiszteket. Rudics, a „mindenható párttitkár”, az AVH-sok és karhatalmisták készültek a megtorlásra. A szovjet csapatok elleni harcra nálunk nem került sor. Mi nem végeztünk ki senkit, mégis teljes volt a bizonytalanság, mert a forradalmat az orosz tankok eltaposták. Mi a posztunkon végig kitartottunk, bevárva az ellenségeinket. Rudics- csal az élen ezek meg is érkeztek. Szép jelzők közepette értésünkre adta, hogy a ténykedésünk megszűnt, mert a megyei irányítás az oroszok hatáskörébe került. Ezután megnyugtatott bennünket, majd közölte velünk, hogy a párt nevében megbocsát nekünk! Részünkről Kovács Andor válaszolt: „Bűnt nem követtünk el, így bocsánatra nincs szükség,” stb. Mi jöhet? A teljes bizonytalanság. A párttól és az ÁVH-soktól jó nem várható, ezzel tisztában voltunk. November 5-én voltam utoljára együtt bajtársaimmal. Igazi hazafiak voltak mindnyájan. A zömét korábban nem ismertem. Spontán forradalmunknak köszönhetem, hogy személyükben józan gondolkodású, igaz embereket ismertem meg, akikben magyar szív dobogott. Ezért ma is vallom azt, hogy élni sokféleképpen lehet, de csak szabadon érdemes. November 6-án délelőtt két rendőr jött a lakásomra, hogy az önvédelmi fegyveremet adjam át. Egy pisztoly volt, egy tele tárral. A katonai bizottság küldte még korábban, soha nem vittem magammal, így alig találtam meg. Egyetlen golyó sem hiányzott a tárból, amikor a pisztollyal együtt átadtam. Rudicsnak egyetlen szava sem bizonyult igaznak, csak áltattak bennünket. Közben az ÁVH-sokkal együtt készültek a bosszúállásra, hogy végleg leszámoljanak velünk. November 6-án este Együd Árpád, egykori tanárom, kollégám és barátom, aki a szomszédban lakott, éppen nálunk volt és beszélgettünk, amikor a rendőrségtől egy üzenet érkezett: „Kaposvárról tankkal jönnek értünk.” így szólt a kurta üzenet. Ezt megértettük, ami azt jelentette, hogy ne találjanak bennünket otthon. A rendőrség jó része velünk tartott, ezt alátámasztja az üzenet is. Pontosan nem tudom, csak sejtem, hogy ki is üzenhetett. Az üzenet után Együd Árpád és én gyorsan el is indultunk gyalog Szentára, a szüléimhez. A hír igaz volt. Tóth László kollégámhoz az üzenet már nem ért oda, ő Alsókban, körülbelül 2 km-re lakott, mi meg a centrumban. Levelében később részletesen megírta nekem a történetét. Az éjszaka Kaposvárra vitték, onnan Kovács Andor közbenjárására egy hét múlva szabadult. 448
