Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
nak egy részét tüzelőállásba helyezte a községi tanács (volt Korona Szálló épülete) emeletén álló mozihelyiség ablakaiba. Először Vályi Nagy Ervin szólt a tömeghez. Ismertette a gyűlés célját, és a forradalom adta lehetőségeket. Beszéde mindenkit, így engem is magával ragadott. A „szónoki emelvényen” egy kevésbé ismert, ballonkabátos fiatalember tűnt föl ezután. Én voltam az. Spontán, hazafias lelkesedéssel és őszinte szívvel - szembenézve az odairányuló fegyverek csöveivel — a katonákhoz szóltam olyan hatásosan, hogy azok a sapkájukat dobálva megtapsoltak engem. Dorkó százados erre még vörösebb lett a tehetetlenségtől. Rudics József, a párt járási első titkára is szólásra emelkedett, de lehurrogták. Ezután a végleges nemzeti bizottság megválasztása következett. A szavazás után Kovács Andor délután három órára, a kultúrház nagytermében tartandó ülésre hívta meg a nemzeti bizottság tagjait. A Himnusz eléneklésével a gyűlés véget ért. A falvakba érkező futárok elmondták, hogy mi történt Csurgón, a járás székhelyén. Ezután közölték a járási nemzeti bizottság alakuló ülésének időpontját és kérték a községek vezetőit, hogy ezen megbízólevéllel ellátott képviselőik vegyenek részt. A nép igazi ellensége lelepleződött. Célunk a közbiztonság megerősítése volt. Követelték a párttagoknál lévő fegyverek beszedését, a nép hű fiaiból a nemzetőrség felállítását és javasolták annak felfegyverzését. A rendőrség zöme velünk tartott, azt tudtam, de arról, hogy ez miként történt meg, nem tudtam semmit. A kommunista párt előjogai megszűntek, már három párt is bontogatta a szárnyait. Dorkó századost egy kegyetlen, vérszomjas, pökhendi „emberként” ismertem meg. Büszkén, öntelten hangoztatta, hogy ő a nép katonája. Vajon milyen népé? A másik arcát később Nagykanizsán, a laktanyában, a visszahívása után ismertem meg. Találkozásunk során azt mondta: „Tévedtem. Én is a forradalom mellé álltam”. Nem szóltam rá semmit. Azóta sem találkoztam vele, de róla el tudom képzelni, hogy pufajkás lett. Berzencén 27-én eldördült a sortűz.5 A Tóth László kolléga által vezetett al- soki tüntetőkre Dorkó is lövetett volna, ha azok a felszólítása után nem fordulnak vissza. Üveges őrnagy ezután Dorkót katonáival együtt visszarendelte Nagykanizsára. Rudics első titkár Dorkóval együtt távozott, de Rudics Pogányszentpéte- ren leszállt, Dánosiéknál és Novákéknál keresett menedéket. A pártbizottságon iratokat égettek, a tsz-ek bomladoztak. A pártházat bezárták. A forradalmunk ellen irányuló fő akciók fészkei október 30-ára elnéptelenedtek. A nemzetőrség parancsnoka Csurgón Pákozdy Gyula, a járási felettese pedig Gőbölös János volt. 5 Lásd erről a jelen kötetben olvasható írást! 445
