Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra
Anyám kórházban volt Kaposváron, meglátogattam, a [Táncsics] gimnázium előtt találkoztam korábbi igazgatómmal, Merő Bélával, épp a leveleket söpörte össze. Megállított: „Fiam ne haragudj, nem úgy gondoltam a tárgyaláson, nem akartam azokat mondani, nem akartalak én kicsapni. Bocsáss meg!” Mindig megbocsátó ember voltam. Később, amikor az öcsém jeles eredménnyel érettségizett a Táncsicsban, Merő behívatta az irodájába és közölte vele: „Vedd tudomásul, jeles érettségid ellenére sem foglak javasolni egyetemre, mert akinek ilyen bátyja van, mint neked, olyan embert nem javasolok.” Ez lett a bűnbánó Merőből! Amikor 1957 januárjában újra megkezdődött a tanítás Csurgón, visszamentem, de ekkor már rendkívüli állapotok voltak. Nagyon félt mindenki. Éjjel a kollégiumban állandó figyelő szolgálatot tartottunk. Az ebédlőben, amely az alagsorban volt, nagyon sok éjszakát töltöttünk. Cselényi, a kollégium igazgatója és Hertelendi, a nevelőtanár nagyon derék emberek voltak. Az embereket kezdték összeszedni, hamarosan rám is sor került volna. Eljövetelem előtti napokban éjjel merészkedtem csak be a kollégiumba, és ekkor már iskolába se jártam. Mint visz- szaeső nagyon súlyos büntetést, kötelet vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaptam volna. Talán az egyik tanárom vagy Cselényi János bátyám, soha nem fogom megtudni, hogy ki, egy névtelen levelet küldött apámnak, melyben figyelmeztették, a fiát küldje külföldre, mert nagy veszélyben van. Egy alkalommal éjszaka a kollégiumból is menekülnöm kellett, mert jött a „drót”, hogy jönnek értem, azután újra visszamentem, de valahogy sikerült elkerülnöm a letartóztatást. Apám leutazott Csurgóra, titokban találkoztunk, szó szerint ezt mondta nekem: „Fiam, nekem mint apának jutott az a borzasztó feladat, hogy elküldjelek a hazádból”. Gál Zoli nevű iskolatársam dobott át a jugoszláv határon nehéz körülmények között, mert addigra az oroszok és a magyar karhatalom az osztrák határt hermetikusan lezárták. Ott ember már gyakorlatilag nem tudott keresztülmenni. Február 5-én éjszaka a gyékényesi száraz határon keltünk át. Zoli óriásit reszkírozott, majdnem elkaptak minket, és ha ez megtörtént volna, velem együtt börtönbe zárták volna. Örök életben hálás maradok neki, mert ezt egy barát sem teszi meg mindig. Elváltunk: mindig menj egyenesen, a Hold mutassa neked az irányt - mondta. Azonban nagyon sűrű köd ereszkedett le és eltűnt a Hold. Bandukoltam a sötétben, amikor hallottam, hogy katonák vannak a közelben és egy kutya is van velük. Én egy bokorban bújtam el, nagyon izzadtam a félelemtől, pedig nagyon hideg volt. A kutya tőlem pár méterre állt és nem jött oda! Hiszek valamiben, hiszem, hogy az őrangyalom velem volt. Beértem egy faluba, nem volt olyan késő, az emberek még nem feküdtek le. Egy ablak alá mentem, figyeltem a hangokat: magyarul beszéltek. Úristen mi történt! Bekopogtam egy házhoz, kiderült, hogy visszakerültem Magyarországra! 435
