Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

II. kötet - IV. Fejezet. Emlékezések a forradalomra és a megtorlásra

posvári események hatására, de lényegében mégis autonóm módon harcolták ki forradalmi vívmányaikat.

2.5. A szovjetek támadása Kaposvár ellen (november 4., vasárnap)

A november 4-ére virradó éjszakát, csakúgy mint a többieket a megyei tanács vendégszobájában töltöttem el. Kora hajnalban ébreszt a titkárság, amely éjjel-nappal megszakítás nélkül szolgálatban volt, és közli, hogy a rádió hírközlése szerint a szovjet csapatok újabb támadást indítottak Budapest ellen. Megpróbálunk telefon összeköttetést teremteni Budapesttel, de már a megyei tanács minden vonala, a К-vonal is blokkolva volt. Helyi, kaposvári telefon-összeköttetés sem volt már lehetséges.

Nemsokára szovjet tankok dübörögtek el a megyei tanács előtt. A börtön, a laktanyák és a volt pártbizottság épülete felé - az utóbbi már a megyei forradalmi tanács hivatalos székhelye - vették az irányt. Először csak szórványosan voltak a puskalövések hallhatók, majd egy hosszabb ideig tartó fegyverropogás következett. A volt pártbizottság székhelyénél sejtettük a fegyveres intervenció helyét.

A fiatal diákokra gondolok, akik a megyei forradalmi tanács őrzésében részt vettek. Aggodalmam sajnos, mint később megtudtam, nem volt alaptalan. Fiatal kaposvári diákokat mészároltak le a szovjetek. Haláluk feletti szomorúságom egész életemen keresztül elkísért.

Felismerve, hogy a katonaság részéről nincs ellenállás, magamhoz kérettem a megyei tanács nemzetőrségét és a légvédelem parancsnokát, és kértem őket, hogy menjenek haza, ameddig az lehetséges, mert a fegyveres ellenállás hiábavaló véráldozat, felelődenség lenne. Vonakodva teljesítették kérésemet. Egyedül maradtam a megyei tanács épületében az öreg portással, aki nem volt hajlandó hazamenni. Vártam, hogy megjelenjenek a szovjetek és helybeli magyar kiszolgálóik. Gondoltam, valakinek mégiscsak itt kell maradnia és vállalni a felelősséget. Nyugodt volt a lelkiismeretem, mert a kaposvári forradalomhoz a szovjetek támadásáig vér nem tapadt. Tiszta és nemes volt a mi kaposvári forradalmunk.

Egyszer csak nyílik az ajtó és belép hozzám Makarics József, a megyei tervosztály fiatal dolgozója, aki a Teleki (akkor Lenin) utcában, közvetlenül a levéltárral szemben lakott. A levéltáron keresztül lopódzott a megyei tanács épületébe. Hosszú érvelés után meggyőzött arról, hogy értelmetlen, hasztalan és veszélyes lenne megvárni a szovjeteket. Ezzel senkinek nem használnék. Legjobb esetben elhurcolnak, mert bűnbakra úgyis szükség lesz. Segítségével és kíséretében a levéltáron keresztül elhagytuk a tanács épületét. Ezzel megkezdődött a bujdosás és várakozás csaknem húsz gyötrelmes napja. Majd követte a menekülés göröngyös útja és a svájci emigráció 36 éve.

Basel, 1992. augusztus.

416