Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

I. kötet - I. Fejezet. A forradalom somogyi előzményei

Ha tekintetbe vesszük azt az ellenállást, ami ezzel szemben megnyilvánul, ha felmérjük az eddigi eredményeket - jobban mondva az eddigi eredményte­lenséget — a helyes célok helytelen megvalósítását, félresiklatását, az elvesztett bizalmat, ezt az utat járhatatlannak kell tartanunk. A termelőszövetkezeti mozgalom további fejlődését Hedrehelyen a létező tsz-ek megszilárdítása hozhatja meg. Ebben benne van a belépni kívánók fel­vétele, de a kilépés lehetőségének reális megteremtése is. És a megerősítéshez tartozik az is, hogy kidolgozzuk a helyi természeti adottságokat, a mezőgazdaság hagyományait és a mai-holnapi követelményeit messzemenően figyelembe vevő új termelési módot, amellyel a kollektív gazdálkodás jobban felveheti a versenyt hozamban, jövedelemben és a termelők érdekeltségében az egyéni gazdálkodás­sal. A légkör Herehelyen annyira el van mérgesedve, hogy újra bizalmat és biz­tonságérzetet kelteni az elvadítottakban csak szívós munkával s az eddigi gyakor­lat felszámolásával lehet. Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL SML) XV. 79. f. Az 1956-os forradalom somogyi dokumentumainak gyűjteménye, (a továbbiakban: 1956-os gyűjt.), d. Vegyes. Egykorú sokszorosított másolat. A szerző a kéziratának xerox másolatát 1991. január 29-én adta át a megyei levéltárnak. Jegyzetek: 1. A szerző az írás nem közölt első részében a község 1950 előtti gazdaságtörténetét foglalta össze. 2. Lázár István egyike volt azoknak, akik elkészítették a Somogyi összegezés c. szociográfiai tanulmány alapjául szolgáló községi helyzetjelentéseket. 3. Az említett személyek nevei helyett a szerző használta monogramjukat. 2. A Somogy Megyei Tanács V. B. Igazgatási Osztályán készült feljegyzés a rehabilitálás végrehajtásáról és a volt kitelepítettek ügyeiről Kaposvár, 1956. október 18. Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Igazgatási Osztálya 31-31/1956. sz. A megyében a kuláknak nyilvánított középparasztok ügyeinek felülvizsgá­lása és rendezése az alábbi eredménnyel történt meg: 1536 személy ügyének felülvizsgálása történt meg. Ebből mentesítve lett 1200 személy. Továbbra is kulákként van kezelve 436 személy. Az erkölcsi, poli­tikai rehabilitáció mellett törölve lett a mentesített egyének terhéről 1232 000 Ft közadóhátralék és 136 vagon terménybeadási hátralék. 40

Next

/
Thumbnails
Contents