Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
tervezése miatt kiesett igazgatói alapot adják meg. A jövőre vonatkozóan pedig a korrekciót minden esetben az igazgatói alapnál is vegyék figyelembe. Negyedik pontban követeljük a kereskedelmi dolgozók alapfizetésének rendezését, mert az elmúlt időszakban a kereskedelmi dolgozók anyagi megbecsülésben nem részesültek. Ennek kapcsán követeljük az olyan bérezés kialakítását a bolti eladók részére, amely független a tervteljesítéstől. A boltvezetőknél pedig, az anyagi felelősség kidomborítása érdekében egy bizonyos százalék a mindenkor elért forgalom után biztosítva legyen. Fenti ponttal kapcsolatosan követeljük, hogy a gépkocsijainkkal dolgozó szállítórészleg dolgozóinak alapfizetése a 8 órán belüli munkaidőben biztosítsa, a mindenkori létfenntartáshoz szükséges létminimumot. Ötödik pontban követeljük a dolgozóink részére a mindenkori szombat délután, valamint a vasárnapi, a húsvéti, karácsonyi ünnepeken teljes munkaszüneti nap visszaállítását, annál is inkább, mivel az előző rendeletek értelmében a csúsztatott idők, valamint ehhez hasonló különböző jelszavakon csupán a dolgozók félrevezetése, nem pedig a nyitvatartás fontossága volt jellemző. Hatodik pontban követeljük a nagy fizikai munkát igénylő, liszt, cukor, só kiszerelt állapotban való forgalomba hozását. Hetedik pontban követeljük a húsboltjainkban lévő dolgozóink részére, fentiekkel egy időben a csontozással elvégzett szakmai munkájuk bolti eladói béren kívüli megfizetését. Nyolcadik pont szerint követeljük, hogy a bolti dolgozóink az eddigi 2 db munkaköpeny helyett 4 db-ot 2 éves időtartamra kapjanak. Kilencedik pont alatt követeljük, hogy a vállalatunk dolgozóinak október 23-ától 28-áig bezárólag, erre az időre járó bérének kétszerese legyen kifizetve, tekintettel a város közellátásának zavartalan biztosítására, dolgozóink az eddigi átlagforgalomnak ötszörösét teljesítették és így az elvégzett munkájuk, valamint annak időtartama a teljes önfeláldozást és munkabírást követelte meg. Tizedik pontban az intézőbizottság a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezettel a 237. sz. húsboltra vonatkozó szerződését, ami az irányító szervünk utasítására történt, november 15-ével felmondja. 11. Követeli a vállalat intézőbizottsága, hogy az Országos Csemegekereskedelmi Vállalat kezelésében lévő 224. sz. csemegeboltot (Május 1. u. 16. sz.), amely kiváltságos és különleges áruellátásban részesül, juttassák vissza vállalatunk kezelésébe. A Csemegekereskedelmi Vállalatnál élvezett különleges áruellátást szüntessék meg, és országos viszonylatban minden vállalat részére biztosítsák. 12. Követeljük a vállalatnak az eddigi, régóta sérelmes, forintforgalom után megállapított besorolásának megváltoztatását, mert az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat munkája fizikai értelemben véve sokkal munkaigényesebb, mint 176