Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)
I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban
A nemzetőrséget a szükségleteknek megfelelően szervezzék át és gondoskodjanak a létszám megfelelő felemeléséről. Ezért az alábbiak felelősek és ezen átszervezést október 31-én délig végre kell hajtaniuk: Muzotter Ferenc, Adorján Gyula, Radó és Perregi. 19. Ezután a nemzeti tanács az alábbi határozatot hozta: A nemzeti tanács kimondja, hogy a forradalmi katonai tanács vezetője egyben az egység parancsnoka is. 20. A forradalmi nemzeti tanács határozatilag kimondja, hogy a gyűlölt politikai tiszti intézményt megszünteti, mivel az a kommunista párt elnyomó eszköze volt. A politikai tisztek további megtartásának vagy leszerelésének kérdését a helyi katonatanács dönti el. 21. A nemzeti tanács határozatilag kimondja, hogy Marties Pál ezredest, Száraz Pál őrnagyot és Molnár Lajos századost a legutóbbi események alatti magatartása miatt további beosztásukban nem tartja meg és utasítja a katonai forradalmi tanácsot, hogy őket a forradalmi nemzeti tanácsnak védőőrizet alá helyezze. 22. A nemzeti tanács határozatilag kimondja, hogy dr. Csiszár János megyei ügyészt hivatalából elmozdítja és beosztott ügyészi tisztségbe helyezi át. Ugyanakkor a megyei ügyészség vezetőjévé a nemzeti tanács dr. Szirányi László volt ügyészt nevezi ki. 23. Déván László előadja, hogy Kőkút község küldöttségének kérésére a jogtalanul letartóztatott kőkúti egyént szabadlábra helyezte. A nemzeti tanács a szabadlábra helyezéshez hozzájárult. 24. A nemzeti tanács megvitatta Csőke Péter rendőr őrnagy tagsági kérdését és akként határozott, hogy őt tagsági jogaiban megerősíti. 25. A nemzeti tanács határozatilag kimondta, hogy felül kell vizsgálni minden állampolgár tevékenységét demokratikus alapon, abból a szempontból, hogy mennyiben szolgálta ki az elmúlt rendszert. 26. A nemzeti tanács határozatilag kimondja, hogy az igazságtalan 4%-os gyermektelenségi adó eltörlését javasolja a kormánynak. 27. A nemzeti tanács határozatilag kimondja, hogy mindennemű szeminárium és politikai oktatás a mai nappal megszűnik. 28. A nemzeti tanács határozatilag kimondja, hogy a megyében teljes vallásszabadság van és mind a hittantanítás, mind az orosz nyelvoktatás fakultatív. Elnök az ülést bezárta. K. m. f. (Óvári József) (Gábriel János) hitelesítő elnök 171