Farkas Péter - Szántó László (szerk.): Somogyország ötvenhatban. Dokumentumok, emlékezések és történetek a forradalomról I-II. (Kaposvár, 2017)

I. kötet - II. Fejezet. A forradalom napjai Somogyban

és ellenjegyzése mellett. A tanács vezetői a szükséges adatokat és támogatást a munkástanácsnak adják meg, és mindaddig, amíg a kormányzat szervezeti uta­sítást nem ad, működjenek a munkástanáccsal együtt a dolgozó nép érdekében. A megjelentek egy szűkebb körű bizottságot szerveznek meg, illetve a tagok közül megválasztanak. Ezek: Elnök: Fábián Lajos, jegyző: Faludi Jenő, tagok: Lencz József, Rajczi Géza, Tóth Vendel, Pavelka István és Takács Péter a munkástanács részéről, a községi tanács képviseletében Petrus László elnök és Molnár Ferenc titkár. A tanács dolgozói Papp Mária, Szinek József és Csortos József szintén meg­maradnak a közösség szolgálatában. Ezután a megjelentek a lakosság érdekében minden felmerülő kérdésben határozatot hoztak, melyek az alábbiak: Oktatás. 1956. október 29-től, a további intézkedésig az általános iskolában a tanítás szünetel, szünetel a napköziotthon, óvoda és bölcsődei étkeztetés is. A szüneteltetés oka részben a tüzelőhiány, részben a nyersanyagok hiánya miatt nem lehet főzni. Tüzelőellátás. A földműves-szövetkezet rendelkezésére álló fakészletből az iskola részére 50, a tanácsház, bölcsőde és óvoda részére 10-10 q fa soron kívül kiszolgáltatandó. A már megérkezett két vagon szénről szóló diszpozícióval, a később megérkező szénből a tanács az igénylésnek megfelelően elégíti ki a fenti intézményeket. Biztonság megszervezése. Szabó Imre rendőr őrmester vállalja, hogy a pol­gárőrség tagjait irányítással ellátja. A munkástanács naponta a község 18-50 éves férfi lakosaiból 2-2 főt őrszolgálatra kijelöl 18 órától 24 óráig, majd 24 órától reggel 6 óráig. Az őrszolgálat tagjai eligazítás végett 17-18 óra között kötelesek a falufelelősnél megjelenni. Közellátás. Az élelmiszerraktárak áruval való feltöltésében az élelmiszerbol­toknak a munkástanács segítséget ad. Felhívja a boltok dolgozóit, hogy a rendel­kezésre álló készletet belátásuk szerint úgy osszák el, hogy a legfontosabb cikkek­ből, ha esetenként kevesebb is, de mindenkinek jusson. Cement kiadása. Ágh Pál földműves-szövetkezeti telepvezető közli, hogy a szövetkezet raktárában a siófoki Új Barázda Tsz részére 28 q cement áll hónapok óta rendelkezésre, melyet többszöri sürgetésre sem vett át. Tekintettel arra, hogy a cement gyorsan romló értékes népgazdasági anyag, a munkástanács engedélyét kéri, hogy azt helyi építeni akaró dolgozók részére 100-150 kg-os tételekben ki­adhassa. Az engedélyt a munkástanács megadta. Begyűjtés. A begyűjtés további intézkedésig szünetel. A termény- és borbe­gyűjtő figyelmeztetve lett, hogy központjának diszpozíciója nélkül nem adhat ki terményt, arra is csak a munkástanács írásbeli láttamozása alapján. 119

Next

/
Thumbnails
Contents