A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között

intézkedett, hogy a gabona rekvirálását megkezdjék. Ez meg is történt és úgy számítanak, hogy legkésőbb október 10-ig az összes törvényhatóságok területén megtörténik a rekvirálás, amelyet a hatósági megbízottak részvételével a Hadi­termény Részvénytársaság bizományosai és megbízottai foganatosítanak. Az el­rejtett gabonakészletek fölkutatása pedig október második felében fog megkez­dődni. A budapesti rendőrségnek erre a célra kiképzett detektívcsoportjai, to­vábbá a pénzügyőrök, csendőrök és határrendőrök csoportonkint be fogják járni az egész országot és mindenütt, ahol gyanakodnak, házkutatást tartanak, hogy így kiderítsék, hol vannak elrejtett készletek. Mindaddig amíg ezek a hatósági személyek nem teszik rá a kezüket az eldugott készletekre, többé nincs mentség és a tulajdonos ellen nemcsak büntető áljárást indítanak, hanem a kiderített készleteket el is kobozzák. Az elkobzott készleteket maximális áron értékesítik és ennek egy része azé a hatósági közegé, amely a készletek rejtekhelyét kiderí­tette, a többi pedig a rokkant katonák alapját illeti meg. Somogyvármegye, 1916. október 6. (4-5. oldal, XII. évfolyam, 229.) Hírek alatt. JEGYZET: * Románia 1916. augusztus 17-i hadüzenete után azonnal megtámadta Erdélyt és mivel a monarchia nem rendelkezett tartalékokkal, jelentős katonai sikereket ért el. 1916. őszén né­met segítséggel sikerült a kritikus katonai helyzeten úrrá lenni. 9i­1917. december 27. Újabb és szigorúbb élelmiszer-rekvirálásról tudósít a Somogyvármegye Kaposvár, december 27. Somogy vármegye alispánjához hétfőn terjedelmes rendelet érkezett az or­szágos közélelmezési hivataltól. Szomorú tartalmú a körrendelet, amely, mint annyi sok más rendelet, megint későn jött, s arra alkalmas, hogy helyi hatósá­gainkat okolja a viszonyokkal nem ismerős fogyasztó közönség éppen úgy, mint a múlt évben, a közélelmezés terén tapasztalt hibákért, jóllehet azok a várható nehézségekért egyáltalán nem lesznek felelősek. Mint hírt adtunk, a napokban rendeletet bocsátott ki a közélelmezési mi­niszter, amely megköveteli a legszigorúbb rekvirálást, de kiköti, hogy a fejada­gokat nem szabad leszállítani. Alig néhány napi időközre, már megjelent az újabb rendelet, amely személyi felelősség terhe alatt kötelezi az alispánt, hogy a megállapítandó mennyiségű gabonát köteles rekvirálni, s ennek lehetősége végett teljhatalommal ruházza föl, szóval módot ad a számára, sőt felelősségre vonás­sal egyenesen megköveteli tőle, ha másképpen nem sikerül a kivetett mennyisé­get rekvirálni a fölöslegből, úgy rekvirálja azt a szükségletből, aminek más mód­ja nincs, mint a fejadag leszállítása. 376

Next

/
Thumbnails
Contents