A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
Andrássy Antal: Az agrárproletariátus és a parasztság helyzete, mozgalmai 1908-1918 között
galom „gyors, tapintatos és erélyes” elfojtására a megye alispánja a szigetvári főszolgabírót rendelte ki, akinek jelentéséből az alábbiakat olvashatjuk: Folyó hó (október) 9-én Barcson személyesen megjelenvén, ott mindent nyugodtnak találtam. Többen a munkanélküli munkások közül a Dráva Gőzhajózási Vállalatnál kaptak munkát, mert érkeztek újabb hajórakományok, s így az említett vállalat azon helyzetbe jutott, hogy adhatott munkát a munkanélkülieknek, a vállalat azon reményben van, hogy azoknak egy részét továbbra is elláthatja magával. Valamennyinek azonban Barcson munkát adni nem lehet, mert az áruforgalom oly nagy mértékben csökkent, hogy a vállalatok a múlt évekhez képest sokkal kevesebb munkást képesek foglalkoztam, tehát teljesen! indokoltnak találtam, hogy azon idegen illetőségű munkások, akik a zavargásban résztvettek, tekintve hogy számukra Barcson a megélhetés nincs biztosítva,, s így tartani lehet, hogy újabb zavargásra vetemednének - Barcsról és a szomszédos Pálfaluból kiutasíttassanak. Ily idegen illetőségű munkás találtatott 29,. akik különben is korhely életet élvén, ezzel is alkalmat szolgáltatnak arra, hogy az említett községekből eltávolíttassanak, s ezeket tehát határozatilag utasítottam, hogy e hó végéig eltávozzanak, ellenkezőleg el fognak toloncoltatni. Ezen alkalommal beterjesztem a barcstelepi lakosok tekintetes alispán úrhoz intézett mellékelt folyamodványát, melyben azt kérik, hogy az összpontosított csendőrség teljes számban Barcson hagyassák, miután én a csendőrszakasz- parancsnok hozzájárulásával akként intézkedtem, hogy csak 10 csendőr marad hogy ezen létszám elég lesz a személy- és vagyonbiztonság fenntartására. Arra. nézve azonban kérek szíves intézkedést, hogy ezen létszám további előterjesztésemig hiánytalanul megmaradjon és kizárólag helyi szolgálatot teljesíthet. A zavarók közül 14 letartóztatás történt, akik közcsend elleni kihágás, hatóság elleni erőszak és rabszöktetési kísérlet vádjával terhelve a szigetvári királyi járás- bíróságnak további illetékes eljárás végett kiadattak, Barcs község bírája ellenr aki a zavargók mellett foglalt állást és a csendőrséget a rend fenntartását célzó' működésben megakadályozta, a fegyelmi eljárás elrendeltetett és az illető állásától felfüggesztetett. Szigetvár, 1894. október 13. SML.: Alispáni iratok 12 853/1894. sz. b) 1894. október 21. Hogy ezen mozgalom Barcson megindult, annak okát abban vélem feltalálni, hogy a jegyzőkönyvben érintett 21 munkás, akik Budapestre mentek jobb kereset reményében, s ahonnan vissza kellett jönniük, ott szocialista elveket szíva• magukba, itthon minthogy távollétük alatt nagyon természetesen más munkások, által lettek pótolva, munka hiányában megélhetés gondjaitól bántva erőszakkal akarták visszaszerezni azon munkát, amelyet előbb önként elhagytak, s hogy eljárásuknak nagyobb nyomatékot kölcsönözzenek, felbujtották a többi munkáso323.