A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)

Dr. Kávássy Sándor: A szegényparasztság harca és mozgalmai Somogyban 1897-1907

lárra vasvillákkal felfegyverkezve, hogy a „békésen munkálkodókat munkájuk abbahagyására”, illetőleg a mozgalomhoz való csatlakozásra bírja. És mint ugyanebből a jelentésből értesülünk, az is megesett, hogy a sztrájkolok és a sztrájktörők között komoly összeütközésekre és verekedésekre került sor.133 E jelenségeknél azonban fontosabbnak kell tartanunk, hogy a mozgalomban mindjárt az első napokban jelentkezett az egységes irányítás igénye, s ennek nyomán röviddel a mozgalom kibontakozása után létre is jött a „sztrájkolok vezérlő bizottsága”, melyről az egykorú híradás is megemlékezik, felemlítve, hogy a székesfehérvári ulánusokat azért irányították Lengyeltótiból Lellére és Boglárra, mert ott székelt a „sztrájkolok vezérlő bizottsága.”134 Sajnos, magáról a bizottságról, összetételéről, tevékenységéről a források nem szólnak.

A lengyeltóti sztrájkharc eseményei úgyszólván az első pillanattól izgalmat támasztottak és minden korábbinál alaposabban és mélyebben kavarták fel a közvéleményt. Érthető tehát, hogy amikor június 15-én összeült a vármegyei közigazgatási bizottság, hogy szokásos havi ülését megtartsa, a legfőbb beszédtéma a lengyeltóti sztrájk volt. Jellemző azonban az uralkodó osztály körében vert első visszhangokra, hogy pl. Pallavicini Ede őrgróf a korcsmák „lanyha” ellenőrzésére vezette vissza a sztrájkot, mert - úgymond - az „ólálkodó agitátorok” itt „szedik rá” a szegény népet. Somssich Andor pedig a polgári szabadságjogokat, nevezetesen a gyülekezési szabadságot kárhoztatta, mivel az ad módot az „álapostolok”-nak, hogy a nép szenvedélyeit, gyűlöletét felszítsák, s azt a „maguk erőszakos céljának jármába” hajtsák.135

Hasonló szellemben kapcsolódott az uralkodó osztályok jajongásának kórusához a burzsoá zsoldban álló helyi sajtó is. A Somogyi Hírlap cikkírója a „honmentő ál-Marx-okat” és „Lassalé”-kat pocskondiázta, a „száguldó apostolok”-at, akik már ott tartanak, hogy „a békés földmívelő népet bujtogatják.”135 „Három lelketlen hazáját nem ismerő, s azért hazaszeretet nélkül való (!) apostol megrontja a mi népünket! O tempora, o mores!” - adott hangot felháborodásának vénasszonyos sopánkodással a Somogyvármegye.130 De nem maradt adós a sajtó a sztrájkharcosoknak sem. „Ha a munkások nincsenek helyzetükkel megelégedve - írta kioktató hangon a Somogyi Hírlap -, ám a szerződés megkötése előtt álltak volna elő követeléseikkel, s bizonyára mindenik birtokos teljesítette volna a méltányos kérelmet (!); de túlságos kívánalmakkal állani elő akkor, mikor már a kaszálást és kapálást meg is kezdették, s csupán az izgató beszédek miatt hagyni abba a munkát (!), oly meggondolatlanság a sztrájkolok részéről, melynek minden körülmények között csakis ők vallják kárát.”137 Csak napok, sőt hetek múltán kapott hangot és jutott szóhoz valamelyest is józanabb megítélés és került a sajtóban sorok közé rejtve napvilágra, hogy azért mégsem mindenért a „lelketlen” „izgatókat” és a rosszul, ügyefogyottan szerződő aratókat terheli 3 felelősség. Hogy pl. a csendőrségnek kell intézkednie, hogy az uradalmak megtartsák a vasárnapi munkaszünetet, s hogy „a munkások követelése, bár törvény- ellenes, emberi szempontból mégis jogos.”138

A birtokosok és bérlők álláspontja kezdetben teljesen egyöntetű és egyértelmű volt: a sztrájkharcosok követelései egyszerűen lehetetlen, teljesíthetetlen követelések. Ha a munkás nem tesz eleget a szerződésnek, nem elégszik meg a bérével, le is út, fel is út, elmehet. Majd elvégzi más. Ennek megfelelően a járásban sokfelé bontották fel a szerződéseket és hoztak új munkásokat.139 Magát a sztrájkot pedig mint a közgazdaságra és társadalomra egyaránt veszedelmes

211