A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870-1918 (Kaposvár, 1973)
Dr. Kanyar József: A szocialista munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogyban - 1918-ig
szabász voltak), amely 1919. március 2-i közgyűlés után Somogy megyei Munkások Fogyasztási Szövetkezete névvel folytatta áldásos tevékenységét Tóth Lajos ügyvezető igazgatásával azt a célt tűzve ki maga elé, hogy 1. a proletárnép elviselhetetlen helyzetén javítva a gondterhes munkásnépen segítsen, 2. a hatósági sorbanállástól tagjait megkímélje, 3. az ijesztő módon megszaparodott lánckereskedelem uzsorájából kiszabadítsa a munkásokat, s végezetül 4. a „minden protekció nélküli munkásságot” hozzájuttassa a nélkülözhetetlenül szükséges élelmiszerekhez és egyéb közszükségleti cikkekhez (zsír, szén, petróleum, ruha, cipő, hitel, lakás stb.). A szövetkezet motorjának: Tóth Lajosnak ügybuzgó tevékenysége folytán a korábbi szövetkezet szűk kereteit e cél érdekében szét kellett feszíteni és a módosított alapszabállyal bővített üzletköröket azért állították be, hogy a szövetkezet széles körű tevékenységével a munkásság helyzetén javítsanak a szükséglátta „borzalmas időkben”.130 Az a tény, hogy a negyedik megyei pártértekezlet (1908) megállapíthatta, hogy a szolgabírák a megyében tűzzel-vassal üldözik a földmunkásokat, még érthetőbbé teszi, hogy a kifelé menekülő forradalomnak: a kivándorlásnak is ijesztő méretei voltak a megyében, s népünk erős szétszóródását eredményezték. Az útlevéliratok és a lajstromok tanúbizonysága szerint 5186 nincstelen és kis- paraszt, köztük sok kisiparos hagyta el a megye területét. A ténylegesen kivándoroltak közül - a visszavándorlókat nem számítva - 4895 volt a magyar, 1567 a német, 422 a horvát, 2 a tót és 361 az egyéb anyanyelvű kivándorló.131 A megyei útlevél-lajstromból megállapítható, hogy azoknak a falvaknak volt a legmagasabb a kivándorlási arányszáma, amelyek a nagybirtok fojtó karjaiban - földre éhes nincstelen és törpebirtokos több gyermekes családok - minden terjeszkedési lehetőségtől meg voltak fosztva. A megyének négy nagyobb kivándorlási zónája volt, amelyekről a legtöbb áldozatait szedte a kivándorlási láz. Az első és a legveszélyesebb zónát az igali járás középső és felső, a tahi járás déli, valamint a lengyeltóti járás (ma fonyódi járás) keleti része képezte. E falvak szapora népességének semmiféle terjeszkedési lehetősége nem volt a tájat sáncszerűen körülvevő veszprémi püspöki, a piarista jószágkormányzósági, a Hunyady, a Festetics és Zichy grófok, valamint az Eszterházy hercegség uradalmai miatt. Ezért találtak jó talajra a kivándorlásra csábító ügynökök „mézédes” ígéretei és rábeszélései Törökkoppány, So- mogyszil, Ecseny, Kára, Döröcske, Szorosad és Polány községek lakóinál, hogy csak a legjelentősebb kivándorlási gócokra mutassunk rá. A második kivándorlási sáv a marcali és a nagyatádi járások területén, a megyét észak-déli irányban keresztülszelő terület volt: Balatonszentgyörgytől -Háromfáig - hátterében a herceg Festetics, a Hunyady és a Széchenyi grófok és az esztergomi káptalan stb. birtokaival. A harmadik zóna a drávamenti volt, ahonnét horvát anyanyelvű kivándorlók hagyták el főként a megyét a folyómenti birtokok és tőkés-bérletek szorítása miatt. Erről beszélt az egyik helyi sajtóorgánum is 1890. évfolyamában: „A dunántúli ember (még a megyénkbéli is) rendszerint azért vándorol Horvát és Szlavón országba, mert az nagyon közel van, s ott olcsóbb a föld”.132 A negyedik sáv a szigetvári járásból állott, hátterében a pécsi káptalan, a Draskovich és a Biedermannok birtokaival. Megdöbbenten közölte az 1907. febr. 4-i évnegyedes közgyűlésen az alispáni jelentés is: „Ha ez még pár évig így tart, úgy munkásunk nem lesz, a sorozóbizottság működése feleslegessé vá186