Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
2. Bevezető
Az előzőeket figyelembevéve Somogy megye „starthelyzetét” vizsgálva kijelenthetjük, hogy a magyarországi fejlődés centrumától távol esve, attól eltérő, sok tekintetben sajátos utat járít, a'melyre a tovább'ia'kbain majd részletesebben rámutatunk. Vizsgál ód ás untot megkönnyíti, hogy a jelzett témából az elmúlt években — helyi és regionális szempontokat is figyelembe véve - több tanulmány jelent meg, azok eredményeit összegezhetjük, illetőleg azotojt kiegészíthetjük.2 Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadától máir az örökös-tartományokhoz való felzárkózás lehetőségén munkálkodtak. A hadsereg és az árutermelés irányába fejlődő mezőgazdaság, korszerűbb utakat és egyúttal piacokat is igényelt. A majorsági birtokok megerősödésével a nagy- és a kö- zépbirtokos osztály egyre inkább a külső piac felé orientálódott, kihasználva a dinamikuson kapitalizálódó nyugat-európai országoknak a mezőgazdasági terményeik iránt növekvő keresletét. Ebben az időben lehetünk tanúi az árucsere kétirányú fejlődésének. A jobbágygazdcjságak főképpen a vásárokban és a hetipiacokon (hetivásár) a saját szükségleteiket elégítették ki. Ezzel szemben mind nagyobb téirjt hódít az árutermelésen alapuló, akár felvásárló, akár ellátó jellegű úgynevezett külső piac, a kereskedelem kibontakozásának színhelye. Az évtizedekig tartó belső népességmigráció, természetesen elválaszthatatlan a majorsági gazdálkodás fokozatos térnyerésétől. A praedi urnákba n lakó népesség száma — cselédek, pásztorok - növekedett, de a ritka népsűrűségű Somogybán a vásárok és általában a piachelyek vonzáskörzetétől távol eső falvak száma sem volt jelentéktelen. Ez a számszerűségében mind jelentősebb népesség kevésbé volt mobil — fogaterő és tőke hiányában — kötött munkaidejük miatt a vásárokat többnyire nem látogathatták. Ez a társadalmi háttere a házaló kereskedelem mind nagyobb térhódításának. A hármas tagozódásé kereskedelem első fokán a vásárlók tömegét a falvak szegényebb elemei, illetőleg a p taedium oikban lakók alkották. Az adáis-vételt itt egyre inkább a zsidó házaló kereskedők bonyolították le. A XVIII. század közepéig országosan és nyilván e régióban is, a kereskedelemben a főszerepet a görög és a rác kereskedők játszották, azonban fokozatosan kiszorulnak és helyükbe a zsidó kereskedőik lépnek. A váltás nemcsak a zsidóság egyre növekvő számszerű fölénye miatt következhetett be, hanem főképpen a kor igényeihez és lehetőségeihez jobban alkalmazkodó szemléletük miatt is. Ugyanis a zsidósággal szemben alkalmazott permanens diszkrimináció - korántsem egyedülállóan magyarországi jelenseg —, amely kétségkívül mérhetetlen emberi szenvedés és megaláztatás forrása volt, objektíve hosszabb távon olyan folyamatot indított el, amely végül is előnnyé változott. Amíg a görög és a hazai kereskedők földeiket, szőlőket és általában ingatlant vásároltak, amelyek egyúttal a meggazdagodás státuszszimbólumai voltak, addig a zsidóságot mindezektől rendeletileg eltiltották, „nemesi jószágokat, sem árendába, sem zálogba nem bírhatnak”3, így eleve csak olyan tevékenységet folytathattak, amelyeket a törvények lehetővé tettek. így kényszerültek kezdetben a kereskedelem alsó lépcsőfokára, amely számukra a megélhetést, a későbbiekben pedig a társadalmi érvényesülést tette lehető6
