Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
II. Vásárok - 5. A céhek panasza
„ha nemtelenek tüstént 12 pálca ütéseikkel, ha pedig nemesek portékáiknak az egész vásár alatt lezárásával és az eladásuk letiltásával büntetődjeneík meg’'.109 A fenti határozatokból a jó szándék és a szigor egyaránt érződik. A vásár hírnevére a mezővárosok elöljáróinak kellett mindenekelőtt ügyelniük, mivel a beszedett helypénzből fedezhették azokat a közös kiadásokat, amelyekkel a település urbanizációs fejlődését meggyorsíthatták. Azok a vásárok, amelyekben az eladóknak és a vevőknek nem tudták biztosítani az egyenlő feltételeket, ahol a közbiztonságot nem sikerült megteremteni, elvesztették vonzerejüket. A karádi búcsúvásárok a „bicskázások” miatt, feltehetően jó néhány látogatót elriasztottak. 5. A céhek panasza A kézművesek termékeiket a vásárokban a megye által megbatározott áron, a limitációs jegyzék szerint értékesíthették. Mindez súrlódásokra, nem ritkán pedig nyílt elégedetlenségre adott okolt, mivel a céhek az árakat rendszerint kevesellték. Az árakat szigorúan, büntetés terhe mellett ellenőrizték. A sorozatos „sérelmek” végül is arra késztették a céhbeli mestereket, hogy 1818 augusztusában a Helytartótanácsnak panaszbeadványt nyújtottak be, mivel termékeik „a pandúrok által elkótyaivetéltetík, személyüknek csúfos meghurcoltatása, sőt gyalázatos meg ve Tettetése mellett”.170 A panaszbeadvány rendkívül elkeseredett hangulatot tükröz, szinte könyörögnek a limitá- ció eltörléséért, vagy legalábbis jelentős mérséklését kérik arra hivatkozva, hogy már több vármegyében figyelembe vették a céhek jogos panaszait. Kérelmüket az alábbiakkal indokolták. A csizmadiák helyzetét megnehezíti, hogy a bőröket Eszéken a török kereskedőktől lehet csak beszerezni, ahol a vásárlók helyzete rendkívül kiszolgáltatott. A rossz nyersanyagból többnyire csak női csizmát tudnak készíteni, amelyért (kevesebb pénzt kapnaík, mint a férfi csizmáért. A csizmát azonban még az is (költségesebbé teszi, hogy a talpat a tímároktól limitált áron nem tudják megvásárolni, kénytelenek érte többet fizetni. A céhmesterek szerint kezdetben, ha áruikat limitált áron nem akarták eladni, a vásárokból azokat hazavihették. A vásártartó uradalmakat így érzékeny veszteség érte, mivel kevesebb helypénzt tudtak beszedni. Ezért mind az uradalmaknak, mind pedig a megyének közös érdeke volt a limitációhoz való ragaszkodás. A tímárok mivel ők a tehetősebb kézművesek közé tartoztak, kijelenteteték, hogy „inkább hevernek, hogysem limitáció szerint, ahogyan ők nem vehetnek, veszteségre dolgozzanak”.171 A szűrszabók a végszűröket a megyében nem tudják beszerezni, azokat tetemes költséggel Gyöngyösről, Heves vármegyéből hozatják. Ez azonban rendkívüli nehézségekbe ütközik, mivel a zsidó és a rác kereskedők többnyire magasabb árakat ígérnek. Végszűröket hivatalos áron sehol sem tudnak vásárolni a költséges fuvar és egyéb kiadások miatt, ha áruikat limitált áron adják, jelentős veszteségeket szenvednek. A takácsok helyzete sem irigylésre méltó. A hagyományok szerint a legény a gazdájával az áruért járó béren arányosan osztozik. Alacsony árak esetén a legények tovább állnak, magukra hagyva mestereiket, akik egyedül viszont nem tudnak boldogulni. 84
