Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
II. Vásárok - 3. Heti- és búcsúvásárok
ként is jobbágyai gyarapodása által, kik ennek következtében a terhek elviselésére is sokkal alkalmasabbakká lennének, az uradalom java is előmoz- díttotnék”.139 A vásári szabadalmakkal rendelkező Kaposvár környéki uradalmakat azonban nem hatotta meg a fenti hűségnyilatkozatnak is beillő kérelem és a mezőváros vásári privilégiuma ellen vétót emelitek, még a mezőváros földesura, Eszterházy is. Az uradalmak rendszerint a vásárok túlburjánzását hangoztatták, valamint azokat a károkat, amelyek a munkáshiány miatt a mezőgazdaság bori keletkeztek. A másik oldalon a közbirtokosak és a mezővárosok polgárai, az általa nyert haszonra és a kölcsönös nyereségre hivatkoztak. A vásári joggal rendelkező uradalmak kétségkívül nem voltak érdekeltek a „versenytársak” támogatásában, egyfajta „céhes” magatartást tanúsítottak, általában mindent elkövettek, hogy újabb vásárhelyek ne létesüljenek. Valójában az országos vásárokból nem volt túltermelés, a megyeszékhelyekről a lakosság arra kényszerült, hogy a szomszédos megyék vásárait vegyék igénybe. A vásárok azonos szinten tartása és mesterséges fékezése az adott viszonyok közepette inkább a kereskedelem és a gazdasági fejlődés fékjévé vált. 3. Heti- és búcsúvásárok Hetivásárok a XVIII—XIX. században csak olyan helyeken alakulhattak ki, ahol a kézművesség magas színvonalú és árutermelő tevékenységet folytatott, de a mezőgazdaságnak és az állattartásnak is hasonlóan fejlettnek kellett lenni.1® Nem véletlen, hogy a XVIII. században a megyében többnyire csak országos vásárokat .tartottak. A gazdaságilag fejlettebb mezővárosok, Szigetvár, Marcali, Nagyatád, Kaposvár kopott csak hetivásárokra szabadalmat. A gazdasági fejlődésben a feudális és a kapitalista viszonyok között fél úton megrekedt mezővárosok ilyen igényekkel nem is léptek fel. Az 1819. évi összeírás szerint a XVIII. századi állapotokhoz viszonyítva e tekintetben lényeges változás nem történt. Igaz, hogy a reformkorban még néhány mezőváros hetivásárra is szabadalmat kapott, így többek között Kéthely, Nemesdéd, Nemesvid, Tab, a megye terjedelméhez és népességéhez viszonyítva a hetivásárok száma még így is meglehetősen kevés volt. Az 1834. évi megyei felmérés szerint a hetivásárok járásonként az alábbi képet mutatták.141 A szigetvári főszolgabíró jelentése szerint a szigeti hetivásárokban fa és élelmiszereken kívül mást nem árultak. A kontárakat pedig kitiltották, csak az országos vásárokon árulhatták készítményeiket, ha a piacon kívül próbálták áruikat értékesíteni, a céh érdekeire éberen őrködő mesterek a hatósággal azokat elkoboztattáik. A XV111. .században a céhek a kontárokkal szemben még keményebb álláspontot képviseltek. A szigetvári szabómesterek 1758. évi articulusa szerint határozatot hoztak, „hogy semmi himpellér- nek ne legyen szabad munkálkodni, se vásárra portékát hordani”.142 Az idők folyamán a céhek a merev elutasító álláspontjukat ugyan kénytelenek voltak némileg mérsékelni, de a hagyományok bűvkörében élve nem vették észre, hogy a gazdasági törvényszerűségek articulusaikat már túllépték. 73
