Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)

II. Vásárok - 1. A mezővárosok és az uradalmak vásári szabadalmai

vásárok száma tekintetében, csupán a kaposi járás volt némileg hátrányosabb helyzetben. A megyében évenként 123 vásárt tartottak, tehát minden harmadik napra jutott egy vásár.

Miként láthattuk, a vásárok többnyire vallási, vagy egyéb ünnepekhez kapcsolódtak. Nem vasárnap, vagy az ünnep napján tartották azokat, hanem gyakran a következő nap, illetve hétfői napokon. A térbeli megoszláson túl a vásárok időbeli differenciálódása is azt bizonyítja, hogy azok mindenkor igazodtak a mezőgazdaság és az állattenyésztés vegetációjához, illeitve a bioritmusához. A téli hónapokban - december, január, február — csak ritkán és néhány helyen tartottak vásárt, rendszerint a tavaszelő hónapjaiban - március, április - kezdődtek a vásárok. A gazdaságilag fejlettebb mezővárosokban négy, vagy ennél is több vásárt tartottak, míg néhány település évenként csak két-három vásár tartására nyert jogot. Szigetvár, mint a megye legfejlettebb mezővárosa hat vásárt tartott. Ezek a vásárok elsődlegesen az árutermelő jobbágyparasztok, a mezővárosi polgárok, a céhes iparosok és a kereskedők érdekeit szolgálták. Az uradalmak az állatokat és a terményeiket — Somogy megyében — rendszerint a felvásárló zsidó kereskedők révén értékesítették és azokat a majorjaikban adták el. A kereskedők innen hajtották el az állatokat a soproni és a kanizsai vásárokra, amelyek Dunántúlon a legnagyobb forgalmat bonyolították le. Dél-Dunántúl uradalmainak külföldi piaca pedig elsősorban Stájerország volt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az uradalmak a vásárok tartásában nem voltak érdekeltek, hiszen közülük jó néhányon vásártartási joggal is rendelkeztek. Elsősorban azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy az uradalmak termékeik nagyobb részét nem a vásárokban értékesítették és nem is ott vásárolták. A paraszti állattartás szempontjáéból a vásárok viszont nélkülözhetetlenek voltak, mivel itt értékesíthették állataikat, vagy pedig állatállománya,iikat új fajtákkal felfrissíthették. A vásárok többsége azonban vegyes jellegű volt, mivel ruházati cikkeket, használati tárgyakat, luxustermékeket, kalendáriumot, orvosságot és élelmiszereket is lehetett vásárolni.

A vásárok kulturális jellege szinte mindenütt kitapintható. Az információ, a műveltség és a tudomány legfőbb hordozói kétségkívül a könyvek voltok. Jóllehet a vásárokban a ponyvairodalom volt a meghatározó, jelentőségét mégsem szabad alábecsülni, mivel ,,a ponyva az ókori és középkori szórakoztatásnak is, hírközlésnek is újkori utóda”.118 A reformkor kezdetén a magyar népességnek kétharmada — vagy tán nagyobb része — sem tudott olvasni, az olvasni tudók többsége pedig csak a kalendáriumot, vagy a Bibliát ismerte, így a vásárokban árusított ponyvairodalom is - ekkor még — jelentős kultúrmissziót töltött be. A hosszúra nyúló téli estéken a kisebb- nagyobb közösségekben az olvasni és írni tudó deákok, falusi tanítók, nótáriusok és a műveltebb parasztok olvasták fel a történeteket. A ponyvairodalomban több műfajt is megtalálhatunk, a széphistóriákat, a meséket, a népmondákat, a gyilkosságokról szóló történeteket, a szerelmi történeteket, az anekdotákat, a szatírákat, a népi bölcsességeket, a találós meséket, a humoros történeteket, a betyárhistóriákat, versben és prózában egyaránt. A megyében élő Pálóczi Horváth Adóm művei is keresettek voltak, nemcsak a somogyi vásárokban, hanem a megyehatárokon túl, az ország távolabbi vidékein is. Mindezek formálták és alakították a parasztság és a mezővárosi

61