Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
I. A megye út- és közlekedési viszonyai - 7. A reformkori útviszonyok
Irtották, de a boltozatjaikat téglából készítették. KözüIük csupán kettő volt jelentősebb, a szigetvári nyugati kapunál lévő híd, amely 4 öl szélességben vezetett át az Almás patakon. A patak áradást sohase okozott, így az utat nem veszélyeztette, viszont a partjáén épült mailmoknak a vízigényét kielégítette. A másik jelentősebb híd, két, másfél öl nyílású boltozattal, a görösgali határban volt. Ezenkívül még az útszakaszra 36 tahidat is építettek, közülük azonban csak a molványi és a két berzencei híd volt jelentősebb, az előbbit négy, az utóbbi kettőt pedig hét öl nyílásúra építették. A közlekedést, de főképpen az áruszállítást az út rossz állapota akadályozta. Az út építésénél a lakosságot nem lehetett fokozottabban igénybe venni, mivel azok évek óta a Dráva szabályozási munkálatait végezték, töltést emeltek és a folyó kanyarulatait egyenesítették. A postáét a zákányi elágazásig sík területet érintett, innen a domborzati viszonyok már változatosabbak voltak, de sem a szállítást, sem pedig a közlekedést nem akadályozták. A vásározó kereskedők és a parasztok két- marhás szekereikre tíz mázsát raktak, jó idő esetén két és fél nap alatt az egész útvonalat bejárhatták. Vámot csupán a babócsai hídnál fizettek az uradalomnak, arra való hivatkozással, hogy a hidat rendszeresen megjavíttatja. Az útmenti falvakban kialakult a fuvarosoknak a rétege, akik rövi- debb, hosszabb távolságra szállították az árut, nem egyszer a megyehatárokon túlra is. Egy mázsa árut, egy mérföldre 1,5 forint váltócéduláért szállítottak. Jóllehet az utak rendbetétele sürgős lett volna, azt nem kis mértékben hátráltatta az a tény, hogy a szükséges követ nagy távolságokból kellett szállítani, nem egyszer Baranya vármegyéből 5-6 mérföldre. így az utak építésével a távolság mindig növekedett. Kövecset a megyében is találtak, He- resznye és Vízváír környékén a Drávában és a berzencei réteken, amelyek szintén távol estek. Szigetvár Heresznyéhez pl. 5,5 mérföldre volt. Ez a kövecs azonban rendkívül homokos és iszapos volt, előbb meg kellett tisztítani, megmosva és rostálva lehetett csak felhasználni. Szigetvár közelében az útépítés — a drávai károk elhárítása miatt - néhány évig szünetelt, de a harmincas évek közepén ismét folytatódott. Iharosberény környékére a véghelyi katonaság földjéről és Zákánynál a Dráva holtágából hordták a gö- bécset, mivel ez a távolság egy mérföld, a somogyi adózók gyenge lovaikkal, vagy pedig ökreikkel egynél több fuvart nem tudtak vállalni, és akkor is csak 3-3,5 akó murvát rakhattak szekereikre. Török hasonló részletességgel vázolta fel a balatoni postáét szállítási és közlekedési viszonyait is. Ez az útvonal Siófoktól Szemesen, Szőlősgyörö- kön, Nagy Lakon, Nemesviden, Iharosberényen és Zákányon keresztül vezetett a varasdi véghelyi katonaság határáig. Az útvonal fontosságát nem kell különösebben hangsúlyozni, mivel közismert, hogy a Pestet az Adriai-tengeri kereskedelemmel kötötte össze. Az út vonzásában az alábbi falvakat sorolhatjuk fel: Zamárdi, Szántódpuszta, Szárszó, Szemes, Lelle, Kislak, Sző- lősgyörök, Lengyeltóti, Nagy-Lak, Nikla, Csömend, Boronka,, Marcali, Sző- csénypuszta, Eblakpuszta, Nemesvid, Gardospuszta, Vrászló, Inke, Antalfal- va, Iharosberény, Pátró, Surd és Zákány. 35
