Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
VII. Sókereskedelem
Vll. A SÓKERESKEDELEM A sóbányákkal és a só értékesítésével kapcsolatos királyi rendeleteket a XV. századig nyomon követhetjük. I. Ulászló első dekrétumának 30. cikkelye szerint a sóbányák a király birtokához tartoztak. 1405-ben a 20. törvénycikkelyben a sónak külföldről való behozatalát megtiltották. E tilalmi rendelkezést az 1548. évi 29. törvénycikkben megszüntették, nehogy az ország lakosai sóban hiányt szenvedjenek. A só árát mindenkor az ország- gyűlésen — a rendek — állapították meg, e jogot a királynak nem engedték át, azonban ,,az 1696. esztendőben, a sóval való szabad kereskedés megtiltásaikor megtöretvén a törvények korlátja”.'11’'5 A só hiánya — a vizsgált korszakban — permanensen kimutatható. 1800- ban országosan 1 473 234 mázsa sót fogyasztottak el. A népesség és az állatállomány növekedése következtében az igényeket egyre kevésbé tudták kielégíteni.364 A Kamara jelentése szerint 1811-ben a magyarországi sóházakban a szokásosnál 600 000 mázsával több sót adtak el, ennek ellenére a lakosság országosan a só hiányáról panaszkodott.360 A sókereskedelmet megszigorították, a privilégiumokkal rendelkezőknek — földesuraknak és a só árulását bérlő árendásoknak — a só áráról jelentést kellett tenniök. A Helytartótanács pedig utasította a megyét a sóházak fokozottabb ellenőrzésére. Utasították a megyéket, akadályozzák meg, hogy a nyerészkedők nagyobb mennyiségű sót vásároljanak, „hacsak királyi szabadsága az só árulásra nem volna, avval kereskedni meg ne engedje”.'11’6 Szigorúan ügyeljenek a továbbiakban arra, hogy sót nagyobb mennyiségben csak a földesuraknak adjanak, a parasztok — mivel közülük többem nyerészkednek — öt mázsánál többet ne vásárlhassanak. A későbbi panaszáradatból kitűnik, hogy e rendelkezés aligha lehetett hatásos, mivel a várható nyereség reményében azt többen kijátszották. Igaz, hogy a só árát a limitációval rendezték, de azt többen megszegték. A só hivatalos ára 1812-ben az alábbiak szerint alakult:367 A mármarosi kősónak mázsája 9 Ft 11 xr. volt Az erdélyi kősónak mázsája 9 Ft 47 xr. volt A mármarosi kősónak mázsája 3 Ft 37 xr. volt A sóvári földsónak mázsája 9 Ft 39 xr. volt A lengyelországi kősónak mázsája 8 Ft 53 xr. volt A só áránál a minőséget és a szállítási költséget is figyelembe vették. Jóllehet történtek központi intézkedések a só árának a csökkentése érdekében, ezek azonban nem voltak elég hatásosak. 1818-ban pl. a fuvarbérek mérséklése révén a só mázsáját 21 xr-ral olcsóbban árusították.166 Mindez azonban nem elégítette ki a vásárlók igényét, mivel a gyenge termésű években a lakosságnál a pénz hiánya hatványozottabban érződött. A só köztudottan a nélkülözhetetlen hiánycikkek közé tartozott, ezért gyakran történtek visszaélések. Napirenden volt az árdrágítás, az engedély nélküli árusítás és a vásárlókat rendszeresen becsapták. 1812-ben Szigetvá- rott ,,a sóáruló a savat mázsa számra nem alkarja adni, hanem megtöretvén aztat, fekete égetett földdel elegyítvén, avval adná el a szegénység legnagyobb kárára".'169 158
