Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
VI. Növénytermesztés és a piaci lehetőségek
jeléhséget figyelhetünk meg. A jobbágygazdák és a zsellérek közül többen vállalták a dohány termesztését és az azzal együtt járó kockázatot is. Ez azonban a hagyományostól eltérő gazdálkodást és gondolkodást igényelt. A dohányt ugyanis a jobbágyok nem a tulajdon földjeikben termesztették, „hanem a pusztában levő marhaállásokban, a vadonerdők tisztább részeiben, vagy az uraság és némely polgár rétjeiben”.3,50 A megyében elsősorban a német falvaik lakói vállalkoztak - a munkaigényes - dohány termesztésére. A megye jelentése szerint az elmúlt évtizedeikben e tekintetben jelentős fejlődés mutatkozott. Ugyanakkor azonban rámutatott azokra a jelenségekre is, amelyek gátolták e fontos növény gyorsabb elterjedését, így többek között kifogásolták a magas vámot, amely a termelőt a fele haszontól megfosztja. Az elkeseredett termelők közül néhányon a dohány termesztését abbahagyva, áttértek a kukorica termesztésére. A megye vezetői szerint félő, hogy azokban az országokban — pl. a würtenbergi tartományban —, ahol a vámok nem ilyen nyomasztóok, a dohány termesztése fellendül és a drágább magyar dohány a piacon nem lesz versenyképes. Egyéb tényezők is fékezőleg hatottak, hiányoztok a tároláshoz és a feldolgozáshoz szükséges raktárak, épületeik, a korszerű munkaeszközök, és nem utolsó sorban a maradi gondolkodás. Főképpen azt kifogásolták, hogy a dohánytermesztők többsége elsősorban a gabona és egyéb növényeik termesztésével foglalkozik, a dohányt csak kiegészítő jövedelemnek tekinti. Ezért nem fordítanak elég figyelmet e munkaigényes növény művelésére. A művelés és a feldolgozás technológiája sem megfelelő, így a dohány minősége — színe, szaga — nem elégíti ki a vásárlók igényeit. A dohánytermesztés technológiáját éppen ezért oktatni kellene, az árát pedig rendezni. A napóleoni háborúk ellőtt mázsánként 8, 9, 10 és 11 forintot is megadtak. A háború első szakaszában — 1805-1809 — a dohány ára 30 Ft-ra emelkedett. Ezt követően azonbaa olyam áresés következett be, amely a termesztés egyik legfőbb fékjévé vált.,!ül A Helytartótanács 1810-ben a vám és egyéb szigorításokat megszüntette és a dohánnyal való kereskedést szabaddá tette. A megye vezetői mindezt pozitívan értékelték, de arra is felhívták a Helytartótanács figyelmét, hogy „mindennemű termesztményekre nézve, melyekbe édes hazánk bővelkedik a szabad kereskedést általában megengedni méltóztasson”.352 1817-ben a megyében az alábbi helységekben termesztettek dohányt353 Az igali járásban: 1. a kötcsei jobbágyok 311 q 96 fontot 2. a bonnyai jobbágyok 14 q 40 fontot 3. a miklósi jobbágyok 22 q 87 fontot 4. a kapolyi jobbágyok 44 q 25 fontot 5. a szorosadi jobbágyok 117 q 40 fontot 6. a döröcskei jobbágyok 68 q 50 fontot 7. a karádi jobbágyok 16 q 00 fontot 8. a balatonszemesi jobbágyak 4 q 75 fontot összesen: 597 q 19 fontot 153
