Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában 1700-1848 (Kaposvár, 1988)
IV. A zsidók kereskedelmi tevékenysége
tak a felelősek. Hatáskörébe tartozott még a vallási ügyek felügyelete, bizonyos szociális kérdések megoldása, így többek között az árváikról és az özvegyekről való gondoskodás. A vitás esetekben a végső ítéletet azonban mint fellebviteli fórum, az úriszék, vagy pedig a vármegye első számú embere, az alispán mondta ki. A zsidó kereskedők többsége áruit még háton hordta. Szociális helyzetükre jellemző, hogy a reájuk kivetett taxa tolerantiát sem tudták befizetni, 1781-ben 1000 Ft adósságuk maradt.201 A századelő első évtizedében (két ízben is - 1802-ben és 1806-ban — kérvényezték a megyénél az adóterhek csökkentését, mivel a tolerantiális taxa 50%-kal növekedett. Mindezt többek között azért is indokolatlannak tartották, mivel a megyében nem voltaik nagyobb városok, a kereskedelmet pedig nehezebbé tette a folyók és a jó utak hiánya. Azt sem tartották elfogadhatónak, hogy Somogy megyét az adókvóta tekintetében azonos módon bírálták el, mint Pest, Sopron és a kereskedelem tekintetében jobb adottságú megyéket, pedig ott lényegesen gazdagabb zsidó családok éltek. A súlyos adóterhek elől éppen a legtehetősebbek menekültek el, Veszprém, Tolna, Zala és Sopron vármegyékbe. Az ittmaradottak terhei ezáltal még hatványozottabban megnövekedtek, szaporodtaík a végrehajtásaik. A helyzet még évtizedek múltával sem javult, a megye egyik 1818. évi jelentése szerint ,,általában véve a megyénkbeli zsidóság szegény, mivel a kereskedésnek nálunk semmi piatza, sőt folyamatja is csekély van, úgy hogy nagyobb részint a kanizsai nagyobb kereskedőknek a biztosai".202 A zsidók foglalkozás szerinti megoszlását 1815 évből elkészítettük, amelyet a 7. sz. mellékletben tüntetünk fel.253 Az 1781-től eltelt majd három és fél évtized alatt mind a foglalkozás, mind pedig a szociális helyzet tekintetében figyelemreméltó változások történtek. Bár a házaló kereskedelem még mindig alapvetően meghatározza a zsidóság életmódját, gazdasági differenciálódásuk azonban minden kétséget kizáróan kezdetét vette. Számottevő még mindig azoknak a száma, akik a társadalom perifériáján élve - létbiztonság hiányában — csak mások segítségével tudják családjaikat eltartani. Közülük sokan koldulással egészítik ki szűkös keresetüket. A boltosok és a kereskedők azonban már megindultok az anyagi fel- emelkedés útján, bár kétségtelen ekkor még kirívóan gazdag családok közöttük sem voltak. Az árendások pontos létszámát a hiányos adatok miatt nem ismerjük, de feltehetően lényegesen többen voltak, a vendégfogadók és csárdáik bérlői közülüík kerültek ki. A mesteremberek létszáma feltűnően magas volt, jövedelem tekintetében azonban a boltosoktól és a kereskedőktől elmaradtak. A zsidó kézművesek a céheiken kívül dolgoztak, kontáriparosként a lakosság szolgáltatását látták el. Létszámuk — feltehetően — azért ilyen magas, mivel az ösz- szeírók az ipari és a kereskedelmi tevékenységet nem tudták sok esetben különválasztani, és így többségüket a mesteremberek rovatában tüntették fel. Ha a céhes kézművesek és a zsidó kontárkézművesek tevékenységét összevetjük, akkor kitűnik, hogy amíg az előbbiek többsége - a vizsgált korszakban — az iparral párhuzamosan mezőgazdasággal is foglalkozott, addig az utóbbiaknál a kereskedelem töltötte be a kiegészítő foglalkozás 122
