Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
2. 1944-1945. A második világháború ostromállapotában — Kunfiy Lajos visszaemlékezése — I. A rangos festőművész somogytúri birtokának, fiának: dr. Kunfiy Zoltán mező- gazdasági szakembernek való átadása után azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a fővárosba költözik. Itt is élte át a világégés utolsó eseményeit a Gellért Szálló pincéjében. Majd a háború befejeztével visszatelepült Somogytúrra. Ezeket a tragikus hónapokat a festő az alábbiakban örökítette meg visszaemlékezéseiben: „Az esztelen háború és politikai események mindig rosszabbakra fordultak, előrelátható volt az ország szörnyű, veszélyes helyzete, mely napról-napra romlott. Ilyen izgalmas és idegesítő körülmények között a művészeti munkát is csak néha és kedvetlenül folytattam, míg elérkezett az 1944-ik év. A németek tavasszal történt bevonulása már teljesen világosan mutatta a mögötte lévő szándékot, már az eddig optimisták is kezdték belátni azt a rettentes krízist, mely felé a helytelen politikát folytató államférfiak az ország hajóját vezették. Sokáig töprengtem, hol éljük át a most már rohamosan közeledő változást, melynek mielőbbi bekövetkezését vártuk, és reméltük. így júniusban Budapestre utaztunk feleségemmel. Budapestre érkezve fiam a Pannónia szállodában vett lakást részünkre, ahol pár hetet töltöttünk. Egyszerre csak német tisztek jelentek meg és követelték az egész szállodát, így1 innen ki kellett hurcolkodnunk. Budán a Pasaréten egy' kis pensióban vettünk ki szobát, remélve, hogy' ott átvészelhetjük a még hátralévő időt. Ez sem hozott azonban megnyugvást, sőt közelről látva az észnélküli vergődést és teljes elvadulását a tehetetlen és bűnös vezetőknek, a fajuk és politikai állásfoglalásuk miatt üldözött emberek rettenetes sorsát, mélyen elkeserített, feldúlt. Szégyelltem, hogy ember vagyok, hogy azokhoz tartozom, akik a tudomány és technika csodálatos vívmányait csak a rombolásra, pusztításra használják fel és nem a megértésre, mely az egyetlen célravezető út ember és ember, népek és nemzetek között. Az emberiességükből kivetkőzött és megvadult, üres, sőt gonosz jelszavakkal handaban- dázó emberek gondolkodásmódja, ami a napilapokban is megnyilatkozott, magatartásuk, mely szadista módon igen sok esetben dicsőítette az emberek megkínzását, deportálását és elpusztítását, csak fokozta iszonyomat ez ellen az életforma ellen. Nem tudtam dolgozni. El-eljártam egy-egy kollégához, így Teles Ede szobrászhoz, aki kitűnően induló reliefet készített rólam, de ez tönkrement, mert egész műtermét rommá lőtték. Többször meglátogattam Márffv Ödön kollégámat, aki a Szamóca utcában egy szép, saját villában lakott. Mi lett ebből pár hónap múlva? Istállót csináltak belőle a németek. A szép bútorokat kihordták a védősáncok elé! Ebben a nyomott hangulatban éltünk hát, míg egy nap, november 17-én reggel két nyilas ránktörte pensióbeli szobánk ajtaját és megparancsolták, hogy' azonnal menjünk velük. Minden értékünket elvették, nekem az aranyórámat is-
